Közélet

Idén is gyűjtöttek adományokat a Szegedi Törvényszék dolgozói

Idén is gyűjtöttek adományokat a Szegedi Törvényszék dolgozói

2018. december 28., péntek
Idén is gyűjtöttek adományokat a Szegedi Törvényszék dolgozói

Ötödik éve szervezi meg a Szegedi Törvényszék hagyományos adománygyűjtését, amelynek mottója változatlan: „Az áldozathozatal hálás szerep, kitölti az ember mindennapjait, értelmet adhat akár egy egész életnek is.”

Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke 2013-ban hirdette meg első alkalommal az adventi adománygyűjtést, amelynek célja, hogy a Szegedi Törvényszék dolgozói a lehetőségeikhez mérten segítséget nyújtsanak rászoruló embertársainknak. Az idei esztendőben is a november és a december állt a dolgozók rendelkezésére, hogy leadják adományaikat, amelyeket dr. Tárkány-Szűcs Babett , a Szegedi Törvényszék elnöke adott át december 20-án Sirokmán Ildikónak, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csongrád megyei képviselőjének. A törvényszék elnöke elmondta, a Szegedi Törvényszék dolgozói társadalmi felelősségvállalását e rendezvény is szimbolizálja, amely reményei szerint több hasonló jubileumot tudhat majd magáénak.

(Forrás: Szegedi Törvényszék)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.