Írjon nekünk

Hírzóna

Egyre népszerűbb az önkéntesség hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Az önkéntesség egyre népszerűbb a fiatalok körében és általában Magyarországon, 3,6 millióan önkénteskedtek már életükben, és csaknem egymillióan havonta teszik ezt – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn, a Youth Hungary Új Nemzedék Konferencia megnyitóján.

Novák Katalin elmondta: fiatalon az élet nagy részében azt tesszük, amit mások elvárnak, az önkéntesség viszont arról szól, amit mi szeretnénk csinálni, és amire saját elhatározásunkból áldozunk időnkből, pénzünkből.  Mint mondta, ezért nagyon jó, hogy egyre több fiatal választja kikapcsolódásként az önkéntességet, hogy segít másoknak – mondta.

Hozzátette: ebben az évben kétezer megkérdezettel reprezentatív kutatást végeztek az önkéntességről, amelynek a részletes eredményeit jövő január végéig mutatják be.

Az előzetes eredményeket ismertetve az államtitkár elmondta: a felmérés szerint az önkéntesség egyre népszerűbb Magyarországon, tízből három felnőtt mondta azt, hogy az elmúlt egy évben önkénteskedett, és további kettő, hogy valamikor az életében önkénteskedett. Vagyis minden második magyar felnőtt végzett már ilyen tevékenységet, amely a fiatalok körében még népszerűbb – jegyezte meg Novák Katalin. Szavai szerint tehát összesen 3,6 millióan önkénteskedtek már életükben, és csaknem egymillió azok száma, akik sűrűn, legalább havonta végeznek valamilyen önkéntes tevékenységet.

A konferencián Novák Katalin és Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár átadta az önkéntes tevékenység társadalmi elismerése céljából az Emberi Erőforrások Minisztériuma alapított Pro Voluntarius-díjakat. Díjat kapott Tatai Tamás, a tatabányai Alzheimer-kávézó alapítója, a mosonmagyaróvári demenciabarát város egyik kezdeményezője, Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta alapítvány a diabéteszes gyerekekért alapítója, valamint Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki évek óta hirdeti az önkéntesség fontosságát és tevékeny részese az önkéntesség építésének.

A rendezvényen Novák Katalin és Vincze Géza, az Új Nemzedék Központ vezetője átadta az Új Nemzedék Díjat is, amellyel az innovációt, az együttműködést és az önkéntességet díjazták. A díjat a Nyár52 – Minden napra egy program projekt kapta, amely 312 kisgyermeknek, kamasznak és felnőttnek szervezett élvezetes szünidőt.

Illés Boglárka a díjátadó előtt azt mondta, az ifjúságkutatás során sok fiatal nyilatkozott úgy, hogy azért nem önkénteskedik, mert nem hívják, ezért nevezte a helyettes államtitkár fontosnak az Új Nemzedék Díj pályázatait, amelyek “bekapcsolják” a fiatalokat az önkéntességbe.

A Youth Hungary Új Nemzedék Konferencián az ifjúsági szervezeteknek, az ezen a területen dolgozóknak, döntéshozóknak, fiataloknak kínálnak találkozási lehetőséget.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Gulyás: Az utcai erőszak minden formája elfogadhatatlan

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék magatartásával és üzeneteivel erőszakos fellépésre hív fel a rendőrök ellen, a rendőrség törvényesen és arányosan intézkedett a szerda óta tartó tüntetéseken, amelyek szervezői és résztvevői között Soros György kitartottjai nagy számban vannak jelen. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Fákat döntött az utakra, elektromos vezetékeket tépett le a szél Romániában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több mint 150 fát és villanypóznát döntött ki, sok helyen pedig elektromos vezetékeket tépett le az erős szél az utóbbi 24 órában Romániában – derült ki a katasztrófavédelem vasárnap délelőtti összesítéséből. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Rétvári: 35 százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma 2010 óta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elmúlt 50 év alatt eddig egyszer sem fordult elő ilyen mértékű javulás Magyarországon.

Tovább olvasom

Aktuál