Közélet

Csaknem minden társadalmi rétegben csökkent a szegénység

Csaknem minden társadalmi rétegben csökkent a szegénység

2018. december 1., szombat
Csaknem minden társadalmi rétegben csökkent a szegénység

A szegénység és a társadalmi kirekesztődés aránya a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent adatai szerint az elmúlt évtizedben soha nem csökkent olyan mértékben Magyarországon, mint 2017-ben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban.

Fülöp Attila a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ez a ráta 25,6 százalékról 2017-re 19,6 százalékra mérséklődött, csaknem minden társadalmi csoportban, társadalmi rétegben csökkent a szegények száma.Hozzátette: az elégedettség 2017-ben nőtt, a háztartások egyre elégedettebbek a saját helyzetükkel, az életükkel és a lakókörnyezetükkel. Mint mondta, a háztartások egyre nagyobb hányada munkából szerzett jövedelemből tartja el magát, a "jövedelem egyre nagyobb hányada a munkához kötődik". Míg 2010-ben ez az arány 65,3 százalék volt, 2017-re 72 százalékra nőtt. A kormányzatnak az a programja, amely a segély helyett a munkára fókuszál, az mutatja, hogy a munka, a saját jövedelem a szociális biztonsággal "kéz a kézben jár"; minél több munkajövedelemhez jut egy ember vagy egy család, annál nagyobb lesz a szociális biztonsága. Fülöp Attila szólt arról is, a statisztikai adatok egyértelműen azt támasztják alá, hogy ennek a programnak van értelme; ha segély helyett munkát "adunk", akkor az növeli a szociális biztonságot. Szemán Ákos (Fidesz-KDNP), Taktaharkány és Radó Béla (független), Mezőzombor polgármestere a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy településeiken a közfoglalkoztatottak száma fokozatosan csökken, segélyből már kevesebben élnek, nem a postás hozzá a megélhetéshez a pénzt. Mint mondták, egyre többen találnak munkát a gazdasági, a versenyszférában, ahol több a jövedelem, egyre jobban mérséklődik a szegénység, és ez a településeknek is jó.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.