Írjon nekünk

Politika

B. Nagy László: Az idő a kormány döntését igazolja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/milotai leo.jpg

Megjelent:

Mi soha nem tagadtuk a vita létjogosultságát, azonban az ellenzék jelentős része által megvalósított nívón ez most lehetetlennek látszik – mondta lapunknak adott interjújában B. Nagy László, Szeged fideszes országgyűlési képviselője.

Már csak néhány nap maradt az idei évből. Ön az ország szempontjából mit emelne ki a 2018-as esztendőből?
Első helyen a magyar gazdaság jó teljesítőképességét, ami rég nem látott mértékben növekedett idén. Ennek köszönhetően pedig az ország többletforrást tud biztosítani megbecsülése jeleként olyan területekre, mint a családalapítás és gyermeknevelés, az otthonteremtés, de ide sorolhatnám az időseknek nyújtott többlettámogatásokat, vagy az otthoni ápolási díjak emelését is.

Ha már a gazdaságot említette, épp a napokban fogadta el a parlament a túlóratörvényt. Az ellenzéki képviselők nagyon feltűnően és zajosan képviselték álláspontjukat, de igazuk is volt?
Egyáltalán nem. Csak a főbb állításaikat tekintve: a túlórát a munkáltatóknak havonta ki kell fizetniük, minden túlórához a dolgozó beleegyezése szükséges, a munkahét pedig továbbra is ötnapos marad. A szakszervezetek jogai egy jottányit nem csorbulnak a módosítás után. Az meg egyenesen hab a tortán, hogy a szocialisták által mindig előszeretettel hivatkozott EU-s normák szerint 416 óra a javasolt éves túlmunka mértéke.

Ön is ott volt ezen az ülésen, mi a véleménye az ellenzék magatartásáról?
Elképesztőnek tartom egyes politikusok viselkedését. Mi soha nem tagadtuk a vita létjogosultságát, azonban az ellenzék jelentős része által megvalósított nívón ez most lehetetlennek látszik. Azt szeretnénk, hogy aki többet akar, az többet is tudjon dolgozni, és ezért meg is kapja fizetségét. Ennek teremtettük meg a jogi alapját a módosítással.

Hasonló volt annak idején a baloldal hozzáállása a déli határzárhoz is…
A kerítés áll és állnia is kell, hiszen a veszély nem múlt el. Jelenleg is több tízezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon, a kibocsájtó országokban pedig milliók várják, hogy útra keljenek. Arról a kétmillió emberről nem is beszélve, akik az elmúlt 3 évben érkeztek a kontinensre. Pusztán a kormány előrelátásának és erélyes fellépésének köszönhető, hogy ma biztonságban és nyugalomban élhetjük mindennapjainkat. Nem úgy, mint Nyugat-Európában, ahol a tömeges migráció hatására néhány év alatt gyökeresen megváltozott az emberek élete; most egy esetleges terrortámadástól rettegve kénytelenek ünnepelni. Az idő az Orbán-kormány döntéseit látszik igazolni.

Közelednek az ünnepek, Ön hogyan tölti az év végét és mit javasol olvasóinknak?
Családi körben, sok pihenéssel. Hasonlót javaslok a kedves olvasóknak is. Használjuk ki ezeket a napokat és töltekezzünk hozzátartozóink, barátaink társaságából, az ünnep meghitt pillanataiból!

Kommentek

Tovább olvasom

Politika

Férfi hímtagot evett a jobbikos Tóth Péter Botka László konyhájában főzött!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/milotai leo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Komoly hétvégén van túl a szegedi Jobbik és az MSZP is.

Tovább olvasom

Politika

Deutsch Tamás: hülyének nevezni a választók felét politikai rövidlátás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/milotai leo.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Fidesz Európai Parlamenti-képviselője úgy véli, a májusi EP-választás tétje, hogy megőrizheti-e kiszámíthatóságát és biztonságát Magyarország.

Tovább olvasom

Politika

Orbán: Egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/milotai leo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Látványos közép-európai felemelkedésre készülünk, hajdanvolt nagyságunk megismétlésére – jelentette ki OrbánViktor miniszterelnök pénteken Budapesten.

Tovább olvasom

Aktuál