Hírzóna

Állati karácsonyt tartanak Szegeden

Állati karácsonyt tartanak Szegeden

2018. december 11., kedd
Állati karácsonyt tartanak Szegeden

Állatok karácsonyát szervez a szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. A Magyar Ede téren, a Reök-palota előtt várják az állatbarátokat december 14. és 17. között, délután 2-től este 6 óráig.

A program célja, hogy az állatvédők adományt gyűjtsenek karácsony alkalmával. Több olyan cicacsalád és kolónia van, akiket gyógyíttatniuk és ivartalaníttatniuk kell, ezt pedig az állatbarátok adományaiból tudják megoldani.

Balogh Ernő, a szervezet alapítója elmondta, elsődleges céljuk a fiatalok oktatása és nevelése a felelős állattartás területén, de a prevenciós tevékenységeik között szerepel az ivartalanítás és a hontalan állatok gyógyíttatása. Támogatás és pénz nélkül ezt sokszor önerőből, saját zsebből teszik meg, így most az ünnepek közeledtével abban bíznak, melléjük állnak az állatbarátok és segítik a munkájukat.

Az alapító hozzátette, önkéntes segítőket is várnak a programba, akik szórólapozásban, az állatbarátok megszólításában segítenének ezen a három napon. Jelentkezni az info@orszagosallatvedo.hu e-mail címen lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.