Közélet

Végünk! Elindult a karácsonyi láz a multiknál

Végünk! Elindult a karácsonyi láz a multiknál

2018. november 17., szombat
Végünk! Elindult a karácsonyi láz a multiknál

Már nem csak a csokimikulás hegyeken kell átverekedni magunkat a boltokban, hanem a feldíszített karácsonyfákon is. Első blikkre mindenki úgy érzi korai ez, aztán eluralkodik rajtunk a szeretet ünnepe érzés.

Már októberben megjelentek a szaloncukrok és a csokimikulások a szuper és hipermarketekben, de ezt valahogy feldolgoztuk.

Aztán rácsodálkozva könyveltük el, hogy idén is hamarabb díszítették fel az üzleteket, mint tavaly.

A minap egy kozmetikai szerekkel foglalkozó üzletbe tértünk be, ahol már mindenhonnan karácsonyfadíszek lógtak, és bizony kisebb karácsonyfák is álltak, arany – piros díszekkel teleaggatva.

Pár nap és a rádióból is Mariah Carey: All is want for christmas című dala fog folyni, reggel – délben – este.

Kicsit úgy érezhetjük, hogy tolják az arcunkba azt, hogy most azonnal kezdd el beszerezni a karácsonyhoz szükséges kellékeket. A szaloncukrot, a díszeket, az adventi naptárat, na meg az ajándékokat.

Kovács Ferenc

Persze, az előre tervező ember, nem is az utolsó pillanatban fogja beszerezni ezeket, de nyugodtan állíthatjuk, ők vannak kevesebben. A legtöbben az utolsó percekben kapnak észbe, és szerzik be a díszeket, na meg az ajándékokat.

Jó, ha tudjuk, hogy ha trendik akarunk lenni karácsonykor, akkor ne az évekkel ezelőtti díszeket aggassuk a fánkra, hiszen minden évnek megvan a maga karácsonyfa divatja. Idén a havas, a természet ihlette, de a fehér fa is divatos lesz. A legérdekesebbnek a természet közeli fenyőfa tűnik, amely a sötétbarna, sötétzöld és konyak árnyalatokkal domináló vonal sötétebb, természetes hatású fa, fém, üveg és kerámia alapanyagokat vonultat fel, illetve pihepuha, barna szőrmével teszi a dísztárgyakat hívogatóvá és barátságossá.

Természetesen, nem kell azonnal bedőlnünk a multik által kínált drága díszeknek, és berendezési tárgyaknak, a legtöbbet akár otthon is el tudjuk készíteni, ha szánunk rá egy kis időt.

Mindannyiunk gyerekkorában sláger volt a csillogó üveggömb díszítés, amely mára kezd a feledés homályába veszni. Feléleszthetjük ezt a hagyományt némileg csavarva a dolgon: ragasztó, és színes gyöngyök, no meg egy megunt vagy e célra vásárolt gömb segítségével. A kitartóbbak mintákat is applikálhatnak a díszre. Mézeskalácsot – amíg világ a világ – mindig gyártani fogunk a karácsonyi időszakban. Amennyiben nem csak a pocakunkba, de a fára is szánunk belőle, bátran válasszunk lyukasztott formákat. Az eredmény még impozánsabb lehet, ha különféle díszítésekkel bolondítjuk meg. A toboz szinte kiapadhatatlan tárháza a karácsonyi dekorációnak. Készíthetünk belőle angyalkatestet, de díszíthetjük “simán” gyöngyökkel és fenyőágakkal. Elegáns, természetes, egyszerű.    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.