Hírzóna

Több évre ítéltek egy drogkereskedő házaspárt Szegeden

Több évre ítéltek egy drogkereskedő házaspárt Szegeden

2018. november 30., péntek
Több évre ítéltek egy drogkereskedő házaspárt Szegeden

Jogerősen nyolc és fél - nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy okányi házaspárt amfetamin tartalmú kábítószerrel kereskedés miatt.

A táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a 27 éves nőt és 35 éves férjét. Az asszony 2016 áprilisában Svájcban legalább 1344 grammnyi drogot vásárolt, majd Magyarországra csempészett. A szállítmányt a nő a Békés megyei Okányban, egy füves-bokros területen rejtette el. 2016 júniusában egy hajnalon a vádlottak a drogot a faluból Gyulára akarták vinni. Az őket szállító taxit útközben Sarkadon a rendőrség leállította és átkutatta. A nő szatyrában megtalálták a kábítószert, valamint egy digitális mérleget, ezután a lakásukban a drog csomagolásához szükséges eszközöket is lefoglaltak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a vádlottak elfogásuk előtt kábítószert fogyasztottak. A csaknem kétmillió forint feketepiaci értékű, amfetamin- és hasistartalmú drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának legalább négy és félszerese volt. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi korábban Okányban legalább négyszer értékesített amfetamin-tartalmú drogot, grammonként háromezer forintért. Döntésével a táblabíróság súlyosított az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék hat-hat év fegyházbüntetést kiszabó ítéletén.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.