Közélet

Szili Katalin szerint jelenleg nincs igazi baloldali erő

Szili Katalin szerint jelenleg nincs igazi baloldali erő

2018. november 7., szerda
Szili Katalin szerint jelenleg nincs igazi baloldali erő

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint a magyar baloldal válsága nem az őszödi beszédhez, hanem a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz kötődik, és szerinte ma Magyarországon nincsen igazi baloldali politikai erő.

SziliKatalin miniszterelnöki megbízott, aki a rendszerváltástól 2010-ig politizált az MSZP színeiben, a Nézőpont Intézet a témában rendezett szerdai budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy azért hagyta ott "a baloldalinak nevezett" szocialista pártot, mert az "nem tudott akkor sem baloldali lenni, amikor ezt kormányzó pártként megtehette volna". A baloldalnak voltak strukturális problémái, de szerinte a válság kezdete a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz köthető. Ekkor a hitelvesztés, a hitelesség kérdése vetődött fel, és ezzel elkezdődött a baloldal mélyrepülése - mondta.

SziliKatalin szerint "az az önmagát baloldalinak nevező konglomerátum, amely 12 éven keresztül kormányzott, gyakorlatilag mindig is a tőke pártján állt, és kevésbé a munkavállalók, illetőleg (...) a szociálisan leszakadók pártján".

Kitért arra is, hogyszerinte a mai magyar baloldal nem teljesen pontosan körülírható és meghatározható politikai erő, és ez is egy problémája, azaz: nem képez egy koherens egységet, egymásnak ellentmondó ideológiák találhatóak benne, valamint alapvetően mindig is egy neoliberális gazdaságpolitikát folytatott. A kormánypártoknak van egy koherens világképe, addig az ettől különálló erők abból vezetik le a saját identitásukat, magatartásukat, hogy csak mindenben ellent mondanak a kormányzóknak - mondta SziliKatalin.

A miniszterelnöki megbízott szerint a baloldalnak kellene "egy korszerű nemzeti identitás", szükség lenne arra, hogy egy ökológiai érzékenységet is tanúsító társadalompolitikát képviseljen, valamint vissza kellene térnie a baloldali értékekhez.

Ugyanakkor megjegyezte, nem lát ma olyan politikai erőt, amelyreaz lehetne mondani, hogy igazából baloldali. Ezzel szembe kellene nézni és a belső vitákat erről le kellene folytatni - tette hozzá SziliKatalin.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.