Közélet

Szegedi kisdiákokat oktatott az Országos Állatvédelmi Alapítvány

Szegedi kisdiákokat oktatott az Országos Állatvédelmi Alapítvány

2018. november 15., csütörtök
Szegedi kisdiákokat oktatott az Országos Állatvédelmi Alapítvány

Egy egész napot töltött Szegeden, a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A szervezet munkatársai november 14-én reggel nyolc órától egészen délután négy óráig tanították a felelős állattartásra az alsósokat. Az alapítvány elsődleges célja a fiatalok oktatása és nevelése, hogy olyan állatbarát fiatalokat neveljenek, akik a nagybetűs életbe kilépve felelős szülők és állattartók lesznek.

Balogh Ernő az alapítvány alapítója elmondta, a mai fiatalok rendkívül fogékonyak az állatvédelem témakörében. Érdekli a gyerekeket, hogy hogyan tudnak segíteni egy-egy állaton. „Ezt bizonyítja az is, hogy többen hoztak be az iskolába egy konzervet vagy száraz eleséget a rászoruló állatok számára, amelyet ezúton is köszönünk” – tette hozzá az alapító.

Az egész napos előadás-sorozaton a kutyusok és cicusok megfelelő táplálásáról, helyes ápolásáról és gondozásáról beszélgettek, de a chip és az ivartalanítás fontosságára is felhívták a tanulók figyelmét. Az Országos Állatvédelmi Alapítvány november 23-án, tizenhat órai kezdettel a Szegedi KontaktPont irodájába várja az érdeklődőeket. Bárki benézhet, aki kíváncsi arra, hogy más országokban miként működik az állatvédelem és milyen az állattartási kultúra.

(Forrás: Országos Állatvédelmi Alapítvány)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.