Közélet

Maren bárkit hazakísér az éjszaka közepén

Maren bárkit hazakísér az éjszaka közepén

2018. november 10., szombat
Maren bárkit hazakísér az éjszaka közepén

A Hazakísérő telefon Magyarországon már több mint egy éve elérhető. Mostantól zöld számon, akár Szegedről is ingyen lehet hívni Molnár Csiki Marent, aki bárkit bárhonnan hazakísér az éjszakai órákban.

„Én Berlinben hallottam először erről. Az ottani hazakísérő telefonos szolgáltatáson felbuzdulva gondoltam azt, hogy megvalósítom Magyarországon is ezt a kezdeményezést. Egy év múlva már fogadtam a hívásokat, nagy sikerrel. Külföldön egyébként ez már egy bevált szokás, rengeteg önkéntes vállal éjszakai hívásokat, és én úgy látom nagy szükség volt erre itthon is" – mesélt az éjszakai önkéntes munkájáról Molnár Csiki Maren.

Ezt a szolgáltatást arra találták ki, hogy bárki, aki egyedül hazafelé tart, esetleg fél, annak legyen társa az úton.

A telefonhívás alatt elterelődik a figyelem, és eloszlik a félelem is, ha van kivel beszélgetni. Az esetleges támadók is jobban elkerülik azt az embert, aki éppen beszél valakivel. Este 9 és hajnal 2 között fogadja a hívásokat Maren, és általában folyamatosan csörög a telefonja.

„Szerencsére a férjem jól kezeli a helyzetet, ő azt mondja, hogy amíg tud aludni, őt nem zavarja, hogy telefonálgatok” – teszi hozzá a szolgáltatás itthoni kitalálója.

Maren a hívásokról elmondta, hogy általában egy kölcsönös párbeszéd alakul ki közötte, és az őt hívó fiúk és lányok között. A hívások jellemzően harminc percig tartanak, és sokféle téma feljön ilyenkor. Vannak, akik lelkizni is szeretnének, Maren ebben is partner.

Barkász Heléna, klinikai szakpszichológus remek kezdeményezésnek tartja a hazakísérő telefont.

Szerinte „anyapótló” szerepet tölt be az, aki egy buli után hazakíséri azt, akinek erre igénye van. Van kinek elmesélni, hogy mi történt velünk aznap este, és az, hogy meghallgat minket egy kedves hang bátorságot önt belénk a hazafelé vezető úton.

„A hazakísérő telefon egy lelki védelem, amivel kifelé is magabiztosságot sugárzunk. Meg kell azonban tanulnunk azt, hogy hogyan tudjuk magunkat megnyugtatni, hogy külső segítség nélkül is kiegyensúlyozottak legyünk. Tervezzük meg előre a hazafele vezető utat, és legyen nálunk egy paprika spray is, vészhelyzet esetére” - teszi hozzá a pszichológus. Molnár Csiki Maren egyelőre egyedül végzi még a munkát, és fogadja a hívásokat, de mióta egy alapítvány is van a háta mögött, már toborozhat embereket, csak nem mindegy, hogy milyen személyiségű ember ül a telefon másik végére. Ha valaki igénybe venné Maren szolgáltatását,

az alapítvány Facebook oldalán

minden részletet megtalál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.