Közélet

Kiderül milyen lett az idei fűszerpaprika

Kiderül milyen lett az idei fűszerpaprika

2018. november 16., péntek
Kiderül milyen lett az idei fűszerpaprika

A szegedi fűszerpaprika-kutatók elkészítették az idei fűszerpaprika őrleményüket, amit általában november elején, az újborral egy időben tesztelnek.

Ennek örömére a szegedi fűszerpaprika-kutatók közel egy évtizede ilyenkorra időzítik a „paprika és bor” rendezvényüket. Ezúttal most pénteken, Szatymazon találkozott a bor a paprikával, ahol nem csak az idei paprika őrlemény kóstolása történt meg, hanem érdekes előadásokra is sor került, mely a szegedi paprika jövőjében idézhet elő pozitív változást. Dr. Somogyi Norbert IPA-projektvezető megnyitóbeszéde után, elsőként dr. Horváth Lajos, a Növényi Diverzitás Központ Szántóföldi növények osztályának vezetője tartott előadást alternatív maghüvelyesek termesztésbe vonásának lehetőségeiről. Ezután dr. Kókai Zoltántól, a Szent István Egyetem egyetemi docensétől a fűszerpaprika-őrlemények lehetséges minőségi hibáiról és ezek kiváltó okairól hallhattak az érdeklődők, majd dr. Tar Melinda, a NAIK NÖKO osztályvezetője a hüvelyes növényekkel folyatott öthalmi kísérletek tapasztalatairól számolt be. Bráj Róbert, a NAIK ZÖKO szegedi kutatóállomás-vezetője pedig a fűszerpaprika-nemesítés jövőbeni célkitűzéseit vázolta.    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.