Közélet

Jelentősen csökkent a munkanélküliség Csongrád megyében

Jelentősen csökkent a munkanélküliség Csongrád megyében

2018. november 30., péntek
Jelentősen csökkent a munkanélküliség Csongrád megyében

A számok bizonyítják, hogy több mint 13 százalékról 3 százalékra csökkent az lemúlt években a munkanélküliség Csongrád megyében. Ehhez jelentősen hozzájárul a Foglalkoztatási Paktumban végzett munka. Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott Makón, az Ipari Parkban tartott sajtótájékoztatón beszélt a projekt hatásairól.

Miért volt szükség ennek a rendezvénynek a megtartására?

Szerettük volna bemutatni, hogy mivel foglalkozunk egy-egy ilyen projekt esetében. A Csongrád Megyei Kormányhivatal konzorciumban vesz részt a Foglalkoztatási Paktumban, és a számok alapján látszik, hogy rengeteget csökkent az évek folyamán a munkanélküliség. Bátran állíthatom, hogy, aki ma dolgozni akar, az tud is dolgozni.

Miért pont a Duna Döner Kebabhoz látogattak el?

Ez a makói központú cég már nagyon régóta partnerünk, és mindig is nyitott volt az együttműködésre. Nagyon sok munkaerő igény kiközvetítésről tudunk beszámolni. A csoportos bemutatkozás egy újdonság, de most húsz munkavállalónak mutatjuk be ezt a gyárat az első munkanapjuk előtt.

Milyen források állnak rendelkezésre a foglalkoztatás fellendítésére?

Ebben az uniós ciklusban Csongrád megyének 20 milliárd forint áll a rendelkezésére, hogy a munkakereső embereket segítse. A jelenlegi projektünk is egy uniós pályázat keretében zajlik. Jól ismerjük a munkára váró emberek státuszát, és jellemzőit, de sikertörténetként könyveljük el, hogy eddig 90%-osan teljesítettük az emberek bevonását, és a források kihasználását.

Mi ennek az eseménynek a legfőbb üzenete?

Várjuk azokat a munkáltatókat, munkára várókat a Járási Hivatalok foglalkoztatási osztályaira, akiknek valamilyen féle munkaerő piaci igénye vagy problémája van. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt címe: Csongrád Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködési Program (PAKTUM) Projekt azonosító: TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.