Közélet

Egyre többször zavarják meg lézerrel a repülőgépeket hazánkban

Egyre többször zavarják meg lézerrel a repülőgépeket hazánkban

2018. november 10., szombat
Egyre többször zavarják meg lézerrel a repülőgépeket hazánkban

Egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon, az idén eddig mintegy száz bejelentés érkezett a HungaroControlhoz, amit minden esetben haladéktalanul jelentettek az illetékes hatóságnak - közölte a légiforgalmi társaság szombaton az MTI-vel.

A HungaroControl hangsúlyozza, a kézben hordható lézerrel akár tíz kilométerről is rá lehet világítani úgy egy repülőgépre, hogy a fénye megzavarja a pilóta látását, elterelje a figyelmét. Komoly kockázata van annak, ha leszállás vagy felszállás közben a manővert végrehajtó személyzet, csak egy rövid időre is elveszíti az éleslátását. A HunagroControl közleménye szerint Magyarországon is előfordult már, hogy a lézer fénye annyira elvakította a pilótát, hogy a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását. A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

(MTI, fotó: ST)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.