Közélet

Egyre több mindent tudnak a szegedi tűzoltók

Egyre több mindent tudnak a szegedi tűzoltók

2018. november 16., péntek
Egyre több mindent tudnak a szegedi tűzoltók

A szegedi tűzoltóknak rendeztek szakmai képzést csütörtökön délelőtt, amelynek témája az elektromos és a hibrid autók műszaki mentése volt. A tűzoltók megismerkedhettek az ilyen járművek sajátosságaival és veszélyforrásaival is.

Napjainkban egyre több elektromos és hibrid üzemű járművel találkozhatunk az utakon. Az új járművek fejlődésével a mentésben részt vevőknek, többek között a tűzoltóknak is lépést kell tartaniuk. Hallai Zsolt tű. alezredes, a megyei igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője egy ötnapos felkészítésen vett részt a közelmúltban Berlinben, ahol a közúti járművek nagyfeszültségű rendszereiről fejlesztette szakmai ismereteit. Az alezredes a Németországban szerzett tapasztatait minden megyei tűzoltó-parancsnokságon kétórás képzés formájában osztja meg a tűzoltókkal. Az előadás-sorozat csütörtöki állomása Szegeden volt. Az állomány információkat hallhatott a gyártás történetéről. Ezt követően az előadó kitért a főbb szerkezeti egységekre, és az azokkal kapcsolatos tűzoltói beavatkozások veszélyeire. Az előadás végén Hallai Zsolt kitért a biztonságos beavatkozás alapvető szabályira.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.