Hírzóna

Társelnökké választották Demeter Mártát az LMP-ben

Társelnökké választották Demeter Mártát az LMP-ben

2018. október 20., szombat
Társelnökké választották Demeter Mártát az LMP-ben

Kétharmados támogatással választotta meg társelnökévé az LMP Demeter Mártát a párt szombati kongresszusán.

Demeter Márta, aki egyedül indult a posztért, a megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak. Kérdésre kijelentette: nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Továbbra is ellenőrizni fogja a tárcát, ezután is felteszi kérdéseit - tette hozzá. A kongresszus elnökségi taggá választotta Kis-Szeniczey Kálmánt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagját.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.