Hírzóna

Parkoló autóból lopott Vásárhelyen, de hamar elkapták a tolvajt

Parkoló autóból lopott Vásárhelyen, de hamar elkapták a tolvajt

2018. október 22., hétfő
Parkoló autóból lopott Vásárhelyen, de hamar elkapták a tolvajt

Alig néhány óra alatt azonosították egy lopás feltételezett elkövetőjét a hódmezővásárhelyi rendőrök. A sértett az értékeit visszakapta.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a sértett október 19-én valamivel 19 óra előtt vásárolt az egyik áruházban. Parkolóban levő autóját azonban nem zárta be, táskáját, benne értékeivel a járműben hagyta. Mire visszaért a gépkocsihoz táskája eltűnt, mobiltelefonjával, személyes irataival és pénztárcájával együtt. A helyi körzeti megbízottak és a nyomozók a helyszín környezetében végzett tanúkutatás és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap az egyik helyi buszmegállóban igazoltattak, majd a kapitányságra előállítottak. A szatymazi férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ő vitte el a táskát. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a sértett értékeit visszaadták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.