Írjon nekünk

Hírzóna

Öt óra alatt harminc szabálysértést követtek el Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A rendőrök a közlekedési szabályok betartását ellenőrizték Szegeden. A zsaruk mintegy harminc szabályszegővel szemben intézkedtek.

A közlekedők biztonsága érdekében október 11-én tartott fokozott ellenőrzés során a passzív biztonsági eszközök használatát, az elsőbbségi jogra, a kanyarodásra, a megállásra és várakozásra vonatkozó szabályok betartását, valamint a sofőrök biztonságos járművezetésre alkalmas állapotát ellenőrizték.

A rendőrök az akció öt órájában csaknem harminc szabálysértővel szemben intézkedtek, akik többségükben a megállásra és várakozásra vonatkozó közlekedési szabályokat szegték meg. Az ellenőrzés célja nem a szankcionálás, hanem a közlekedési morál javítása, a balesetek megelőzése és a járművezetők figyelmének felhívása volt a jogkövető magatartásra.

A rendőrség a következőkre hívja fel a sofőrök figyelmét:

  • Járművel megállni és várakozni – ha közúti jelzésből vagy a KRESZ tiltó rendelkezéseiből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad!
  • A bal oldalon történő megállást követően már az elindulás is kockázatot rejt magában! Ilyenkor a járművezetőnek két sáv forgalmát is figyelembe kell vennie.
  • A forgalomba való becsatlakozást megelőzően nem elég a visszapillantó tükrök használata! Javasolt hátrafordulással is meggyőződni a forgalmi sáv zavartalanságáról!
  • A szabályok ismerete nem csak a vizsgán, hanem a közúti közlekedés során is kötelező!

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Erdő Péter: Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, a fejlesztéshez állami forrásokat várnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban – mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó.  Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Felnőtteket keresztel meg Ferenc pápa a nagyszombat esti vigília szertartásán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy olaszt, két dél-amerikai, egy indonéziai és egy albán felnőttet részesít a keresztség szentségében Ferenc pápa nagyszombat este a Szent Péter-bazilikában fél kilenckor kezdődő vigílián.  Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál