Szórakozás

Már Szegeden is hallgatható a Karc FM

Már Szegeden is hallgatható a Karc FM

2018. október 16., kedd
Már Szegeden is hallgatható a Karc FM

Hétfőtől Szegeden is hallgatható a Karc FM, a rádió adása a 100.2 megahertzen fogható - írja a Délmagyar.

Az eddig csak Budapesten és környékén hallgatható adó elsősorban a közélet, a politika ügyes-bajos dolgaival foglalkozik napi 24 órás műsorfolyamában. A rádió munkatársainak célja támpontot adni a hallgatónak az eligazodáshoz a naponta rázúduló hírözönben, döntéseinkhez megkapjon minden olyan információt, amire szüksége van, és vérteződjön fel megfelelő érvekkel azokhoz a vitákhoz, amelyek óhatatlanul kialakulnak otthon a családban, a munkahelyen, a piacon vagy bárhol az életben. A szegedi indulással kapcsolatban Gajdics Ottó főszerkesztő elmondta, a csongrádi megyeszékhely mellett még Székesfehérváron, Tatabányán, Zalaegerszegen, Pécsett, Kaposváron, Siklóson, Szigetváron kezdte meg adását a Karc Fm földi sugárzással. A Médiahatósággal hálózatos működésről sikerült megállapodniuk, ezért ezeken az adókon napi négy óra helyi műsort is sugároznak majd, amint az ehhez szükséges technikai feltételeket sikerült megteremteni. Tervezik még a vételkörzet további bővítését az ország keleti felében.

(Fotó:Balaton József/MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.