Hírzóna

Hét év börtönre ítéltek egy macedón drogcsempészt Szegeden

Hét év börtönre ítéltek egy macedón drogcsempészt Szegeden

2018. október 3., szerda
Hét év börtönre ítéltek egy macedón drogcsempészt Szegeden

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a SzegediÍtélőtábla szerdán egy macedón férfit, aki több mint 18 kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni 2016-ban.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés kiszabása mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről. Döntésével az ítélőtábla - az ügy körülményeire és hasonló ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatára tekintettel - enyhített az első fokon eljáró SzegediTörvényszék által kiszabott nyolc év börtönbüntetésen.

A férfi 2016. december 10-én a szerbiai Presevóból egy menetrend szerint Aachenbe taró busszal Budapestre akart utazni. A felszállás előtt két bőröndöt adott át a buszvezetőnek azért, hogy azt a jármű csomagterében helyezzék el, majd németországi úti céllal vett jegyet, mert a busznak nem volt hivatalos állomása Magyarországon. A bőröndökre a buszsofőr névcédulákat tett fel, amelyeket a férfi az útlevélvizsgálat előtt eltávolított.

A busz este 8 óta körüli érkezett a röszkei autópálya-határátkelőhelyre. A tételes vámvizsgálat során a pénzügyőrök a bőröndökben 40 csomagban 18,768 kilogramm marihuánát találtak. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának 2,57-szerese volt. A vádlott vizeletmintájából is kábítószer-fogyasztás jeleit mutatták ki. A macedón férfi az eljárás során mindvégig tagadta büntetőjogi felelősségét.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.