Írjon nekünk

Sport

SZVSE-FTC: Kupagyőzelemre tör a Fradi ukrán mestere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Egy hónappal ezelőtt a Ferencváros vezetősége edzőváltás mellett döntött, és Thomas Doll helyére, Szergej Rebrovot szerződtették a kispadra. A 44 esztendős szakember már az első magyarországi idényében szeretne bajnok és kupagyőztes lenni a zöld-fehér együttessel. 

Szergej Rebrov, játékos-pályafutása során szerepelt a Sahtar Doneckben, a Dinamo Kijevben, a Tottenhamben, a Fenerbahcéban, a West Ham Unitedben valamint a Rubin Kazanyban is. A 75-szörös ukrán válogatott 2014 óta edzősködik, korábban Kádár Tamás trénere is volt a Dinamo Kijevnél, ahol három évet töltött el a kispadon, ezalatt kétszer nyert bajnokságot és hazai kupát, valamint egyszer az ukrán Szuperkupát is elhódította irányításával a klub.

– Három osztálykülönbség van a két csapat között. Kötelező feladat a továbbjutás?

– Természetesen, más lehetőség fel sem merülhet. Nem kell foglalkozni azzal, hogy három osztálykülönbség van, ha kettő vagy egy lenne, akkor is ugyanúgy kellene játszanunk. Tőlünk csakis a győzelem elfogadható.

– Rövid ideje ül a Ferencváros kispadján- fel tudja használni a mérkőzést, hogy olyan játékosokat is megnézzen játék közben, akik kevesebb lehetőséget kaptak?

– Ez egy remek alkalom arra, hogy olyanok is lehetőséget kapjanak, akik a bajnokságban nem mindig a kezdőcsapat tagjai. De ugyanúgy hasznos azoknak, akik rendszeresen játszanak, hiszen így van egy újabb mérkőzésnyi idő arra, hogy minél jobban elsajátítsák a taktikai elképzeléseinket.

Szergej Rebrov bajnoki címhez és kupagyőzelemhez segítené a Ferencvárost. (fotó: fradi.hu)

– A táblázat élén állnak, ez egy ilyen mérkőzésen kötelez. Kell külön motiválni a játékosokat?

– Profi játékosokkal dolgozom hatalmas potenciállal, mindenki tudja a dolgát. Nincs különbség mérkőzés és mérkőzés közt abból a szempontból, hogy mindig ugyanolyan elánnal kell neki vágni egy találkozónak.

– Mi a célja a Ferencvárosnak a magyar kupában?

– Természetesen a végső győzelem! Fontos ez a sorozat, és itt is meg lehet mutatni, hogy mire vagyunk képesek.

Játsszon velünk dedikált Fradi mezért

Ha szeretné megnyerni a zöld-fehérek idei mezét, amit a teljes csapat aláírt, akkor két kérdésre kell válaszolnia és egy kis szerencsére lesz szüksége a sorsolásnál:

1. Hányszor szerepelt az ukrán válogatottban Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője?
2. Mikor játszott utoljára Szegeden a Ferencváros?

A helyes válaszokat a e-mail címre, vagy szerkesztőségünkbe, a Szentháromság utca 77 szám alá várjuk szeptember 25-ig. A nyertes nevét a szeptember 28-i Déli Szó magazinban tesszük közzé. 

(borítókép: fradi.hu)

Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Nem bírt a Szedeák a TF Budapesttel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fájó vereség a kiesési rangadón.

Tovább olvasom

Sport

Szabó Tünde: túlmutat a Maty-ér beruházás a kajak-kenu világbajnokságon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szabadidősportok számára is kedvező hatással lesz a Maty-éri evezős pálya felújítása.

Tovább olvasom

Sport

Kötelezőt kell hoznia a Szedeáknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A TF Budapest otthonában folytatná győzelmi sorozatát a Naturtex-SZTE-Szedeák.

Tovább olvasom

Aktuál