Hírzóna

Szili Katalin: "Nekünk, magyaroknak Fiume az emlékek városa"

Szili Katalin: "Nekünk, magyaroknak Fiume az emlékek városa"

2018. szeptember 22., szombat
Szili Katalin: "Nekünk, magyaroknak Fiume az emlékek városa"

Nekünk, magyaroknak Fiume (Rijeka) az emlékek városa: a Kormányzói Palota, a Tengerészeti Akadémia, vagy éppen maga a kikötő és vasöntvényei, a hullámtörő gátja, mind mementói egy letűnt kornak - emelte ki beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a Magyar Napok Fiumében című rendezvény ünnepélyes megnyitóján.

Mint mondta: 150 évvel a horvát-magyar kiegyezés évfordulójára emlékezve meg kell említeni, hogy Fiume halász városból fejlődött nagyvárossá, amely egyben a világ tizedik legnagyobb és legmodernebb kikötője volt az első világháború előestéjén. "Virágzó olasz-horvát-magyar kultúra, prosperáló gazdaság és kereskedelem, fejlődő ipar és haditengerészet volt jelen" - hangsúlyozta. Szavai szerint ebben a multietnikus környezetben fejlődött ki az a városi öntudat, a fiumei identitás, mely mai napig gyakorolja hatását és a alkalmassá teszi a Fiumét a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címre. A horvát-magyar sorsközösséget tekintve kiemelte: az együttélés során a két nemzet csupán 1848-ban fordult fegyverrel egymás ellen, majd a 20. század viharai törték meg kapcsolatukat. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a 21.században a horvátok és a magyarok viszonyát a kölcsönös, mély barátság hatja majd át. Úgy vélte: ehhez megfelelő kezdet volt, hogy Magyarország elsők között ismerte el a független Horvátországot 1992. január 15-én, valamint Magyarország fontos szerepet játszott Horvátország 2013. július 1-jei európai uniós csatlakozásának előmozdításában. "Az egymásrautaltság, az egymáshoz tartozás jellemezte múltunkat, s ma is csak közös együttműködésben őrizhetjük, védhetjük meg és fejleszthetjük tovább a keresztény és nemzeti hagyományainkra épülő Európánk" - mondta végezetül a miniszterelnöki megbízott. Szili Katalin Vojko Obersnellel, Fiume polgármesterével közösen nyitotta meg a háromnapos, művészeti, kulturális és gasztronómiai programokkal teli rendezvénysorozatot, majd megköszönte a polgármesternek és a város vezetésének, hogy lehetővé tették az eseményt. A Zágrábi Magyar Intézet és a zágrábi magyar nagykövetség szervezésében, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) tengermelléki-fennsíki megyei egyesülete társzervezésében létrejött rendezvénysorozat színes programokkal várja a látogatókat. Szombaton különböző kézműves foglalkozásokkal, népzenével és néptánccal, valamint gasztronómiai különlegességekkel bemutatkozik a település testvérvárosa, Csepel. Gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játékával, Az ördögszántotta heggyel a pécsi Bóbita Bábszínház is szerepel, továbbá látható lesz Érdi-Harmos Réka fotókiállítása, valamint fellép a Budapest Music Show roma zenekar, a Hurdy-Gang együttes és a Bohemian Brass Band. Vasárnap a korzón számos horvátországi magyar néptáncegyüttes szórakoztatja majd községet, míg a rijekai HMDK alapszervezet székhelyén a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Tárházról házra című vándorkiállítása lesz látható, amely a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő baranyai kulturális örökségekből mutat be egy válogatást. A rijekai művészmozi a Puskás Hungary című magyar életrajzi filmet vetíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.