Hírzóna

Öt év börtönt kapott egy részegen halálos balesetet okozó szegedi férfi

Öt év börtönt kapott egy részegen halálos balesetet okozó szegedi férfi

2018. szeptember 18., kedd
Öt év börtönt kapott egy részegen halálos balesetet okozó szegedi férfi

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy helybéli férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől. A most 39 éves férfi, aki a baleset előtt igen nagy mennyiségű szeszes italt és korábban "kristály" elnevezésű kábítószert is fogyasztott, 2015. október 24-én éjszaka Szegedről Kiskundorozsma felé haladt autójával, öt utassal. A hátsó ülésen négyen utaztak, egyikük ölében ült egy 14 éves fiú. A vádlott egy vasúti átjáró utáni kanyarból 105-110 kilométer/órás sebességgel hajtott ki, elveszítette az uralmat a gépjármű felett, amely két kerékre dőlve, keresztirányban sodródni kezdett. Az autó végül az útpadkának, majd egy fának ütközött, átszakította az út melletti házak kerítéseit, és a bal oldalára dőlve egy udvaron állt meg. A sofőrt és két utast a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. A hátsó ülésen utazó egyik 17 éves fiú a helyszínen meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.