Hírzóna

Így zajlott a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési projektje

Így zajlott a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési projektje

2018. szeptember 3., hétfő
Így zajlott a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési projektje
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület partnereként vett részt a Belügyminisztérium által kiírt „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” készült „Biztonság és bűnmegelőzés” elnevezésű programban. A projekt zárórendezvényét a Szegedi Vadasparkban tartották. A pályázat megvalósításában a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület partnereként, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya mellett részt vett a Szeged Tankerületi Központ, a Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A sajtótájékoztatóval egybekötött zárórendezvényen a szervezők bemutatatták azon projektelemeket, amelyek megvalósítása során a mai legkorszerűbbnek tartott bűnmegelőzési módszerekkel, jó gyakorlatokkal, képzésekkel és közösségi rendezvények szervezésével erősítették a helyi közösséget és az egymás iránti felelősségvállalást. A megvalósítás során az összefogás erejét használták fel a biztonság megteremtéséhez. A rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek valamennyi együttműködő partnerrel és az általuk alkalmazott különleges, hatékony és sikeres bűnmegelőzési módszerekkel. A biztonságos jövőt olyan felnövekvő generációval lehet megalapozni, amely megfelelő információkkal rendelkezik a világról, és el tudja helyezni benne önmagát. A cél továbbra is, hogy a sikeres bűnmegelőzés érdekében a jogkövető életmódra nevelés, a tartalmas életcélok megtalálása, a hasznos szabadidő-eltöltés, a szabálykövető magatartás kialakulásának elősegítése. Az elrettentés nem megfelelő módszer a bűnmegelőzésben. Ezért szükséges a mintaadás, olyan programok szervezése, melyek közös kulturális, művészeti és sporttevékenységek által a felnőtt társadalom pozitív részvételét erősítik a fiatalok életében, megteremtik a generációk közötti pozitív mintaadás lehetőségét. Mindezekre figyelemmel a pályázatban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya olyan elemeket valósított meg, amelyek a jövő nemzedékének biztonságát, az önvédelmi mechanizmusok kialakulását támogatják:
  • Folytatódott a Kék tér komplex iskolai program, ami 5 iskola 19 osztályában fejeződött be sikeresen.
  • A program további bevezetése érdekében 30 órás – 30 kredit pontot érő pedagógusképzés szakmai anyagát dolgozták ki, illetve bonyolították le.
  • A bűnmegelőzési munkatársak különféle szabadidős, sport- és családi bűnmegelőzési rendezvényeket szerveztek.
  • Honlap- és új biztonsági társasjáték fejlesztésével, a prevenció területén tevékenykedő rendőrök szakmai képzésével járultak hozzá a projekt sikeréhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.