Írjon nekünk

Közélet

Egyre több a szemét a belvárosban – patkányinváziót okozhat az önkormányzat tétlensége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Múlt héten beszámoltunk arról, hogy a városban több helyen is szeméthegyek állnak. Már nem csak Makkosházán szül problémát a szelektív hulladékgyűjtés sajátos értelmezése, hanem a belvárosban is. A jelenség akár patkányinvázióhoz is vezethet. 

A Hont Ferenc utcai szelektív hulladékgyűjtő szigethez, a helybéliek rendszeresen hordják az oda nem való szemetüket. Úgy látszik ezt a szokást átvették a belvárosiak is, ugyanis péntek reggel a Károlyi utcai szelektív hulladékgyűjtő kukák mellett egy zsák szemét és egy összetört szárító éktelenkedett.

Pedig egyértelműen fogalmaznak

Az alábbi felhívás olvasható a szegedi szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján:

„A gyűjtősziget mellé semmilyen hulladékot ne helyezzen el, ezzel is hozzájárul a kulturált környezet fennmaradásához. A kommunális (háztartási) hulladékot a már kialakult rendszer szerint mindenki otthon, a saját „kukájába” dobja!”

Patkányinváziót okozhat az önkormányzat tétlensége

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt években a felhalmozódott szemétrakások miatt megsokszorozódott a patkányok száma a töltésoldalban. A rágcsálók azóta már beljebb merészkedtek, múlt héten a Délmagyar arról cikkezett, hogy  patkányok tartják rettegésben a Makkoserdő sor lakóit.
Már a belvárosban is egyre gyakrabban jelennek meg a komoly betegségeket állatok. A Szegeden láttalak facebook-csoportba feltöltöttek egy képet, amelyen egy patkány éppen a szemetet túrja a Londoni körúton.

Meddig várnak még? 

Mivel a belváros szívében, gyakorlatilag a városháza mögött is van már a szemétrakás, kíváncsian várjuk, hogy az önkormányzat vajon mikor kezd el foglalkozni a problémával.

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Kicsi, drága, de a szegedieké – középszerűnek ígérkezik az idei SZIN

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Drágul a SZIN, de nemigen látszik, hogy miért.

Tovább olvasom

Közélet

Emlékszik még a szegedi tornádóra? – Videón a Széchenyi téri felfordulás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

1993. június 12-e egy szokványos nyári szombatnak indult. De koraeste zöld felhő gyűlt Szeged fölött.

Tovább olvasom

Hírzóna

Soltész: a gyermekeink adják az ország jövőjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rájuk óriási szüksége van a nemzetnek, a magyarságnak és a kereszténységnek is.

Tovább olvasom

Aktuál