Hírzóna

Álmagánnyomozó ellen indult eljárás Szegeden

Álmagánnyomozó ellen indult eljárás Szegeden

2018. szeptember 4., kedd
Álmagánnyomozó ellen indult eljárás Szegeden

Magát magánnyomozónak kiadva csalt ki négy év alatt több mint 30 millió forintot eltűnt hozzátartozójukat kereső sértettektől egy szegedi férfi - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárás. A sértettek hozzátartozója évekkel ezelőtt Ausztriában dolgozott, majd 2013 szeptemberében eltűnt. Azóta semmit nem tudnak róla, pedig osztrák rendőrök, alpinisták és önkéntesek is keresték őt. A hozzátartozók magánnyomozókat béreltek fel, de mivel ez sem hozott értékelhető eredményt, újabbakat bíztak meg, és ajánlásokon keresztül megismerkedtek 2014 tavaszán a szegedi férfival. A gyanúsított - bár nem volt megfelelő képesítése - magát magánnyomozónak adta ki, azt ígérve, nyomozni fog, bár tudta, hogy érdemi munkát nem végez majd. A gyanúsított négy éven át, idén májusig a sértetteknek valótlan nyomozati cselekményekről adott elő történeteket, és beszélt nekik rokonuk esetleges hollétéről is. Azt mondta többek között, hogy a hozzátartozójukat Olaszországba vitték, majd azt állította, Romániából keresték meg, és váltságdíjat követelnek érte. A gyanúsított az eltűnt személy édesanyjától és testvérétől több részletben összesen 31 millió forintot kapott el nem végzett munkája fejében és állítólagos költségeire. A Szegedi Járásbíróság elrendelte a korábban többször is elítélt férfi letartóztatását, de a végzés nem jogerős.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.