Írjon nekünk

Szórakozás

A biztonság az elefántgondozás kulcsa a Vadasparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Májusban érkeztek az első ázsiai elefántok a Szegedi Vadasparkba, és azóta szépen belakták a területüket, és napról napra, jobban érzik magukat új otthonukban. Ehhez az állapothoz járultak hozzá az elefántok gondozói folyamatos munkájukkal. Az elért eredményeket péntek este, az Állatkertek Éjszakáján is megnézhetik a látogatók.

Az elefántok gondozása újfajta kihívást jelentett a Szegedi Vadasparkban, hiszen a hímek ideiglenes, a párzási időszakban jelentkező agresszivitása miatt a velük való foglalkozás nagy felkészültséget igényel.

Bár még vannak olyan iskolák, ahol – az adott állatkert több évtizedes, vagy éppen évszázados hagyományai miatt – bejárnak az ormányosok közé, ez a módszer veszélyes, időnként előfordultak tragédiák.

Jelenleg az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) a biztonság növelése érdekében az úgynevezett „protected contact” tréninget javasolja, vagyis, hogy a gondozó kívülről irányítsa az elefántot, amely parancsszóra kiadja a lábát, ormányát, megfordul, vagy éppen lefekszik. Emiatt egyre csökken azon állatkertek száma, amely a „full contact” elv szerint gondozza az elefántokat.

Természetesen a Szegedi Vadaspark is a szövetség ajánlása alapján tréningezi az állatokat. Erre azért van szükség, mert az állatok szállítása, mozgatása nehezen lenne megoldható az együttműködésük nélkül, emellett folyamatosan ellenőrizni kell a lábuk és más testrészeik állapotát, szükség esetén kezelni is kell őket, hiszen az elefántok altatása ehhez túl kockázatos lenne. Az állatorvosi tréning tehát kiemelt fontosságú, mindemellett az állatok maguk is igénylik a velük való foglalkozást.

Az elefántokat naponta kétszer tréningezik a gondozóik, reggel kiengedés előtt, valamint délután három órakor. Ilyenkor behívják őket külön-külön a bokszaikba, és ott folyik a pozitív megerősítésen alapuló tanításuk, melynek lényege, hogy az állatokat nem büntetik, csak jutalmazzák. Ezekben az időpontokban, körülbelül félóráig nem láthatóak a vastagbőrűek a külső kifutójukban. Viszont azután amíg az időjárás engedi, az elefántok kinn maradnak a természetes kifutójukban, de szabadon behúzódhatnak a házba, ha kedvük tartja. A téli időszakban természetesen elsősorban a közel 1500 négyzetméteres elefántházban található, homokos talajú belső kifutójukban lesznek a legtöbbet.

Kommentek

Tovább olvasom

Szórakozás

Kapitális pontyokat fogtak ki az Atkai Holt-Tiszából – képekkel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy óriási pontyot is fogott Csóti Dávid.

Tovább olvasom

Szórakozás

Ma mindent megtudhat a Vadaspark elefántjairól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Külön kedvezmény a bérleteseknek.

Tovább olvasom

Szórakozás

Egyszerűen nagyszerű az Eötvös cirkusz idei produkciója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kecskék, kacsák, libák, lovak, és az elmaradhatatlan indiai elefántok szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

Tovább olvasom

Aktuál