Közélet

Végső búcsút vettek Kerényi Imrétől

Végső búcsút vettek Kerényi Imrétől

2018. augusztus 31., péntek
Végső búcsút vettek Kerényi Imrétől

Bajtársaként, barátjaként és munkatársaként búcsúzott Kerényi Imrétől Orbán Viktor miniszterelnök az augusztus 11-én elhunyt miniszterelnöki megbízott, rendező, színigazgató temetésén pénteken a Fiumei úti sírkertben.

A kormányfő hangsúlyozta: Kerényi Imre rendkívüli művész és példás hazafi volt; rendező, tanár, szerkesztő, a magyar kultúra fáradhatatlan harcosa. Kerényi Imre már egy teljes színházi életművel a háta mögött döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz - idézte fel Orbán Viktor, hozzátéve: "így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban". Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz - búcsúzott Kerényi Imrétől a miniszterelnök.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.