Hírzóna

Ököllel támadt egy kamionsofőrre egy szegedi autós

Ököllel támadt egy kamionsofőrre egy szegedi autós

2018. augusztus 2., csütörtök
Ököllel támadt egy kamionsofőrre egy szegedi autós

Garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi sofőrrel szemben, aki egy közlekedési szituációt követően többször megütötte a másik jármű vezetőjét.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi személyautójával július 30-án 11 óra 45 perckor Szegeden egy kereszteződésből jobbra hajtott ki, amikor egy mellette balra kanyarodásra besorolt teherautó is jobbra indult. Emiatt állítása szerint a férfinek autójával fel kellett hajtania a járdára. A kanyarodást követően a személyautó sofőrje a teherautó elé ment, majd megállt, ezzel megállásra késztetve a mögötte haladó is. A gyanúsított kiszállt a kocsiból és a másik járművezetőt a nyitott ablakon keresztül két-három alkalommal ököllel arcon ütötte, majd többször ráütött a jármű ajtajára és elejére is. Ezt követően elhagyta a helyszínt. A rendőrök a férfit rövid időn belül azonosították, elfogták és előállították. Ellene garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.