Közélet

Nanoezüsttel kezelt 2Rule-mezeket gyárthatnak a Szegedi Fonalfeldolgozóban

Nanoezüsttel kezelt 2Rule-mezeket gyárthatnak a Szegedi Fonalfeldolgozóban

2018. augusztus 14., kedd
Nanoezüsttel kezelt 2Rule-mezeket gyárthatnak a Szegedi Fonalfeldolgozóban
Múlt héten megírtuk, hogy Kővári Ágnes, a 2Rule-t forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy az egyik varrodának, ahol a mezeiket készítik, olyan technológiai fejlesztés van a birtokában, amit a Szegedi Tudományegyetemmel közösen fejlesztettek ki, és amellyel "lekörözhetik a nagy márkák technológiáit".

Az interjú alapján nem volt egyértelmű, hogy milyen technológiára gondol, ugyanis azt is megemlítette, hogy a gyártást fejkamerával fogják közvetíteni a megrendelőknek, amire nem látott még a piacon példát.

Az index.hu információi szerint,

a szegedi Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt.-nél olyan kamerákat használnak, amelyek a robotvarrógép számára információkat gyűjtenek.

A Hvg.hu ugyanakkor most arról ír, hogy Kővári arra a nanoezüsttel kezelt anyagra utalhatott, amely az izzadság és a baktériumok elszaporodásának az ellenszere. Ezt a Szegedi Tudományegyetemen fejlesztették ki, és a cég már évekkel ezelőtt szabadalmaztatta is.

A Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. száz százalékosan állami tulajdonú, és közel ezer főt foglalkoztat. Az alkalmazottak csaknem hetven százaléka megváltozott munkaképességű, így komoly állami támogatást kap a társaság: 2017-ben 739 millió forintot. A cég főként exportra gyárt kötöttáru-termékeket, bevétele évek óta nyolcszázmillió és egymilliárd forint között mozog. A cég gyártott már sportruhát, konkrétan a Paul&Shark márkát varrták bérmunkában. A hír kapcsán felkerestük Kiss Sándort, a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. vezérigazgatóját, ám sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, miszerint a jövőben a Szegedi Fonalfeldolgozó gyártaná a 2Rule-mezeket.

(fotó: index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.