Közélet

Már épül a pusztaszeri katolikus templom

Már épül a pusztaszeri katolikus templom

2018. augusztus 30., csütörtök
Már épül a pusztaszeri katolikus templom

Az alapozással már végeztek a szakemberek, a templom falainak első tégláit pedig Máté Gábor pusztaszeri polgármester tette a helyére - írja a Délmagyar.

A lap szerintrégóta szerettek volna katolikus templomot a Pusztaszeren élő katolikus hívek, amit azzal is demonstráltak, hogy 2012 óta lovas zarándoklatokat szerveztek Pálosszentkútra, valamint egy kopjafát állítottak, amely Grósz Sándor helyi asztalosmester keze munkáját dicséri. Arra minden zarándoklat során egy-egy újabb rovátkát véstek, egészen a tavaly júniusi alapkőletételig. Az ünnepélyes kapavágási ünnepséget idén májusban tartották, s azóta már elkészült a Szentháromság-templom alapja. Az építési telken lerakott téglahalmok jelzik, hamarosan kinő a 20 méteres tornyú épület a földből, amelyet a tervek szerint december közepén birtokba is vehetnek a hívek. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.