Szórakozás

Már 28 éve az életünk része a Rádió 88

Már 28 éve az életünk része a Rádió 88

2018. augusztus 8., szerda
Már 28 éve az életünk része a Rádió 88

Ezen a héten ünnepelte a 28. születésnapját a Rádió 88. Azóta- ahogy a csatorna szlogenje is mondja, az életünk része, ezt pedig csak úgy érheti el egy szegedi rádió, ha Szegedről szól a szegedieknek. Ez az alapvetés, amihez Tóth Géza, a rádió tulajdonosa ragaszkodik.

- Édesapád nagyon határozott elvek mentén alapította a Rádió 88-at 28 éve. Azóta egy komoly üzleti és egyben családi vállalkozássá nőtte ki magát. Őrizhető így a hagyomány és követhetőek az alapelvek?

- Az alapelv az volt, hogy Szegdnek egy hiteles, megbízható rádiója legyen. Még akkoriban volt apának az a mondása, hogy a Rádió 88 Szegedről, Szegednek, Szegedért a szegedieknek szól. Ez az amihez azóta is ragaszkodunk és ebből a jövőben sem engedünk. Próbálunk a legfrisebbek, leghitelesebbek lenni, ami napjainkban már sokkal nehezebb, mint az induláskor. A családi tulajdon az továbbra is adott, négyen vagyunk tulajdonosok, a napi munkában Cili hugommal veszünk részt. Ez is garancia arra, hogy a fenti elvekhez hűek maradunk.

- Hányszor kellett újratervezni, megreformálni a rádiót?

- Ne feledjük, hogy a rádió az elektronikus médiák közül a legrégebbi. Ezerszer temették- elég, ha csak a televízió megjelenésére, vagy az internet térhódításra gondolunk. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy jóval többet hallgatnak rádiót az emberek, mint bármikor- Magyarországon több mint 7 millió ember hallgat rádiót heti rendszerességgel és ez világszerte is igaz. Sok olyan sarokpont volt a Rádió 88 életében, ami meghatározta a mi életünket, többször újra is terveztük, de mindig sikerült megtalálnunk az utat a hallgatókhoz. A legnagyobb kihívás most, hogy a digitalizáció világában mennyire tudjuk megszólítani a fiatalokat. Nem mehetünk el nagyon fiatalos irányba, mert az idősebb hallgatóinkra is figyelnünk kell. De úgy tűnik, itt is jól állunk.

- Korábban rendszeresen a mikrofon mögött ültél te is, manapság elvétve hallani a hangod adásban. Nem hiányzik a napi rádiózás?

- Ez nem is kérdés. Aki egyszer leült a mikrofon elé, az menthetetlenül megfertőződik vele. Viszont most a munkám nem engedi meg, hogy rendszeresen rádiózzak. Az pedig nem megoldás, hogy néha, mikor van időm, vagy nagyon hiányzik, akkor beugrom műsort vezetni néhányszor. Ehhez teljes ember kell, nekem pedig most nem itt tart a pályám.

- Mennyire van a mindennapjaidban a Rádió 88?

- Folyamatosan nyomon követem az adást, tudom mi történik a rádióban, figyelem milyen zene szól, milyen hírek mennek, mit mond a műsorvezető. Biztosan több munkatársam örülne, ha nem hallgatnám ennyit a műsort. Tanácsokkal próbálom segíteni a kollégákat, igyekszem mindenkivel tartani a kapcsolatot, fontos, hogy beszéljünk egymással, mert együtt dolgozunk azon, hogy a hallgatók a legjobbat kapják tőlünk. Szerencsére egy régóta jól működő vezetése van a rádiónak, akik a zenéért, hírekért és a műsorokért felelősek, ők nagy segítségemre vannak, ha valami azonnali megoldást kíván, akkor ők segítenek benne.

- Szinte minden évben kikerül egy olyan műsorvezető vagy hírszerkesztő a Rádió 88-ból, aki karriert fut be országos médiában. Igazi műhely munka folyik a stúdióban.

- Valóban nagyon sok olyan kollégánk van, akiket fájó szívvel, de el kellett engednünk. Nálunk tanulták a szakmát, itt figyeltek fel rájuk. A média területén nagyon Budapest központú az ország, és Szegeden kevés a lehetőség a továbblépésre. Büszkék vagyunk arra, hogy szinte minden jelentős magyar médiaszereplőnél van egy-egy volt nyolcvannyolcas kolléga.

- Mi az amire igazán büszke vagy az elmúlt közel három évtizedből?

- Nagyon nehéz kiemelni egy olyan dolgot, amire nagyon büszke vagyok. Ezzel a csapattal elértük, hogy Magyarország leghallgatottabb helyi rádiója lettünk, nap mint nap segítünk a szegedieknek és talán emiatt is olyan visszajelzéseket kapunk, amire rettentő büszke vagyok. Ami a jelent illeti, idén a legbüszkébb a „Húzd el” alkalmazásunkra vagyok, ezzel sikerült elérnünk azt, hogy egy mozdulattal tudjanak véleményt nyilvánítani a szegediek. Most azon dolgozunk, hogy ezt még hatékonyabban tudjuk használni.  

- Ha már országos média. Nehéz felvenni a versenyt helyi rádióként az országos frekvenciákkal?

- Mi a helyi rádiókban hiszünk, egészen egyszerűen azért, mert ez az életünk, mégis azt gondolom, hogy szükség van az országos rádiókra és a hálózatos rádiókra is. A szegedieknek pedig szegedi rádióra is szükségük van, ugyanis a helyi információkat tőlünk tudják meg a leggyorsabban. Ezt egyetlen országos rádió sem képes megadni a hallgatójának. A hallgatottsági mutatók alapján mondom: kedvelnek bennünket és felvesszük a versenyt az országos rádiókkal.

- Piacképes a rádió, komoly hallgatói bázisa van a frekvenciának, sokszor lehetett hallani, hogy megvenné valaki. Volt olyan, hogy eladtad volna?

-

Nem, soha nem inogtam meg abban a hitemben, hogy szükség van Rádió 88-ra Szegeden, és egyetlen percig sem gondoltam, hogy be kellene kapcsolódnunk egy országos hálózatba. Szeretnénk megtartani a jövőben is Szegednek ezt a frekvenciát.

- Mit gondolsz, hogy fog kinézni nyolc, tizennyolc vagy éppen huszonnyolc év múlva a Rádió 88?

- Magyarország egyik legrégebbi rádiós brandjétlátom magam előtt a rádiót még akár huszonnyolc év múlva is. Helyi rádiózás lesz. Hogy milyen csatornán, milyen eszközön és kik jutnak el a hallgatókhoz, ez a jövő zenéje. Lassan 15 éve beszélünk arról, hogy a földfelszíni sugárzásról átállunk a digitális sugárzásra, ennek nem látom esélyét. Nem úgy, mint az internetes streamek, alkalmazások, webrádiók esetében, amikben nagy potenciált látok. Nem gondolom, hogy a magyar rádiózás abban a szerepben lenne, hogy el kell kezdeni temetni, még nagyon hosszú élete lesz. A jó öreg rádió megmarad, az a kérdés, hogy milyen csatornán jutunk a hallgatókhoz.

A stúdióba várta a hallgatóit a 28. születésnapját ünneplő rádió. Magyarország egyik legrégebbi kereskedelmi rádiója minden éveben különleges programokkal várja a születésnapi buliján a hallgatókat. Idén a stúdió előtti utcarészt zárták le, ott hűsítő italokkal és finomságokkal fogadta a hallgatókat, akik a stúdiót, a hírszerkesztői szobát és a reklámgyártó helyet is bebarangolhatták. Képekben mutatjuk meg az ünnepet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.