Közélet

Hová tűnt a Vásárhelyi Fiatalokért Alapítvány pénze?

Hová tűnt a Vásárhelyi Fiatalokért Alapítvány pénze?

2018. augusztus 10., péntek
Hová tűnt a Vásárhelyi Fiatalokért Alapítvány pénze?

Vásárhely polgármestere Bán Csabának támadt, miután a lelkésznek volt mersze az egyházi iskola számára az egész Petőfi utcai épületet elkérni. Márki-Zay szerint nincs pénz a Vásárhelyi Fiatalokért Alapítványnál, pedig májusban még elfogadta a beszámolót - írta a Vásárhely24.

A lap szerint Bán Csaba református lelkész a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen a református egyház és az iskola presbirétiuma nevében a Szőnyi Benjámin Iskola számára megkérte a várostól a csaknem teljesen üresen álló Petőfi utca 6. szám alatti ingatlant. Az épületben jelenleg a Gazdasági Egyesület és egy lövészklub működik, de annak felhasználására Márki-Zay Péternek nagy tervei voltak, így nem támogatta a kezdeményezést, mindössze egyetlen tantermet kínált fel használatra. A közgyűlési fideszes többség, ellenzéki képviselővel is kiegészülve, azonban megszavazta azt, hogy az épületet az egyház, illetve az iskola használhassa. Az iskolaszék közben ígéretet tett arra, mindenkit beengednek az épületbe, ott minden civil szervezet helyet kap. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.