Közélet

Holnap derülnek ki a pótfelvételi ponthatárai

Holnap derülnek ki a pótfelvételi ponthatárai

2018. augusztus 23., csütörtök
Holnap derülnek ki a pótfelvételi ponthatárai

Pénteken hirdetik ki a 2018-as pótfelvételi ponthatárokat. Az ebben a körben meghirdetett szakok többsége önköltséges – tavaly csak 89 államilag támogatott helyre jutottak be így a több mint 5 ezer felvételiző közül. Akinek nem jött össze, még mindig jelentkezhet OKJ-s képzésekre.

Újra izgulhatnak a felvételizők, akiket első körben nem vettek fel, és ismét beadták jelentkezésüket a pótfelvételi keretében. A jelentkezők már csak egy helyet jelölhettek meg, és a meghirdetett szakok nagy része önköltséges volt. Tavaly 7364 diák pótfelvételizett, közülük 5118 diákot vettek fel, 5029-et fizetős helyre, 89-et pedig államilag támogatottra. A 2017-es pótfelvételin a gazdálkodási és menedzsment szak volt a legnépszerűbb, ide került be a legtöbb felvételiző is. Kérdés, hogy idén miként alakulnak ezek a számok. Azoknak, akiknek nem sikerült idén bejutniuk a felsőoktatásba, érdemes elvégezniük egy OKJ-s képzést, hiszen annak számos konkrét karrierelőnye lehet. Ráadásul sok terület közül választhatnak a jelentkezők, és ha valaki továbbra is egyetemre vagy főiskolára szeretne menni, remek alapot és kiegészítést nyújthat az OKJ, illetve, akár plusz pontokat is jelenthet a következő felvételi során. Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint azért is érdemes megfontolni az OKJ-s képzést, mert az gyorsan, rugalmas időbeosztásban, így akár munka mellett is végezhető, és piacképes tudást ad. Ezt támasztja alá, hogy a Perfekt adatai alapján érettségi után egyre többen választanak érdeklődésüknek megfelelő OKJ-s képzést. A szakértő szerint érdemes az eredmények után gyorsan dönteni, hiszen a felnőttképzéssel foglalkozó intézményekben általában ősszel indul a tanfolyamok többsége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.