Hírzóna

Belakták új szegedi laktanyájukat a határvédő egyenruhások

Belakták új szegedi laktanyájukat a határvédő egyenruhások

2018. augusztus 22., szerda
Belakták új szegedi laktanyájukat a határvédő egyenruhások

A kormány tavaly döntött arról, hogy közel 98 milliárd forintból a határvadász bevetési osztályoknak új, korszerű elhelyezési feltételeket alakítsanak ki, és a szükséges rendészettechnikai eszközöket beszerezzék. Új laktanyát kaptak Győrben, Szegeden, és Szombathelyen is.

Az új, szegedi laktanyájukat már be is lakták a határt védő egyenruhások. A háromnapos váltásoknál sokszor még a helyieknek is jól jön, hogy van egy nyugodt hely, ahol senki nem zavar senkit, hogy felkészülhessenek a következő szolgálatra. Hol is lehetne jobb helyen, mint a Laktanya utcában a Készenléti Rendőrség új, szegedi bázisa. Az egykori katonai kollégium épületeibe a nyár közepén költöztek be az új modern szobákba. Két osztál kapta meg s lakta be a bázist egy-egy négyszintes épületben – mondta Szabó Róbert őrnagy, a Készenléti Rendőrség XXVI. osztályának parancsnokhelyettese. – Ehhez tartozik még egy külön parancsnoki épület, az egykori laktanya negyedik tömbjében pedig garzonlakásokat alakítottak ki. Szintenként 11-11 szoba van az épületekben. Kicsit zsúfolt, mert a létszám miatt három kolléga kapott egy szobát, a szóló és az emeletes ágy miatt csak a felszereléseknek helyet adó szekrények fértek el. Minden szobához tartozik önálló fürdőszoba tusolóval, egy kis teakonyha, szintenként egy közös konyha, étkező, mosókonyha. Az itt két szolgálat között pihenő rendőrök a határon dolgoznak helyszíni váltással. Kialakítottak konditermet is az épületben. Az internethálózat mindenhol bivalyerős, a rendőr kommunikálhat, szórakozhat, miközben kipiheni magát. Minden kollégának saját ágya van, ezt nagyon fontosnak tartották, ez egy kis magánszféra a laktanyai környezet feszessége mellett.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.