Közélet

Székely-magyar összefogással avatták ma fel Nyergestető legújabb kopjafáját

Székely-magyar összefogással avatták ma fel Nyergestető legújabb kopjafáját

2018. július 25., szerda
Székely-magyar összefogással avatták ma fel Nyergestető legújabb kopjafáját

A Csongrád Megyei Kormányhivatal által állított kopjafával bővült a Hargita megyében található nyergestetői zarándokhely. A ma felavatott mementó a szabadságharc 169 évvel ezelőtti, utolsó székelyföldi csatáinak egyikére, a székely honvédők önfeláldozó harcára emlékeztet. Az ünnepség után a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadójaként a mintaértékű Csongrád megyei lengyel-magyar kapcsolatokról beszélt dr. Juhász Tünde, kormánymegbízott.

A magyar honvédség 170. évfordulóján állított kopjafát avató beszédében dr. Juhász Tünde a székely hősök példáját méltatva úgy fogalmazott: a Kárpát-medencében élő magyarok egységes nemzetet alkottak a múltban és fognak alkotni a jövőben is. „Közös céljainkért meg kell tanulnunk nekünk is áldozatokat hozni, mint tették azt elődeink is, ugyanakkor soha meg nem alkuvó magatartással kiállni igazunkért és érdekeinkért. Mert csak ebben az egy esetben lesz biztos alapokon nyugvó magyar jövő.” A kormánymegbízott a csíkkozmási polgármester, Szántó László, valamint a helyi fúvószenekar jelenlétében mondott köszönetet azoknak a székely és magyar közreműködőknek, barátoknak - köztük a kopjafát faragó Váncsa Jenő csíksomlyói fafaragó mesternek - , hogy segítették a kegyelet és hála jelképének csíkorzsági felállítását. A szabadegyetem programjában a Magyar-lengyel kapcsolatok közép-európai kontextusban című panelbeszélgetésben vesz részt szintén a mai napon. Dr. Juhász Tünde. A téma felvezetésében Csongrád megyét minta megyeként mutatta be, ahol a lengyel-magyar kapcsolatokat az ország egyetlen lengyel konzulátusa, illetve rendkívül aktív tiszteletbeli konzulja, Karol Birnaczki menedzseli. Mint elhangzott: bár földrajzilag ez a magyar vidék esik legtávolabb Lengyelországtól, mégis napi szintű az együttműködés, amely nem csak megszámlálhatatlanul sok közös rendezvény, kiállítás, konferencia, kulturális esemény szervezésében ölt testet, hanem a közigazgatási szintű tapasztalatcsere szintjére is eljutott, tavaly szeptemberben.

A kormánymegbízott beszámolt arról, hogy Łódz vajdaságban tett múlt őszi látogatásán megismerkedhetett az elektronikus ügyintézés lengyel példájával, amely a mienknél előrehaladottabb. A lengyel hivatali munkatársak viszont a kormányablakok magyar rendszerét és működését tekintették példaértékűnek.

A magyar-lengyel kapcsolatok további erősödésének lehetőségeit kereső felvetésre válaszolva dr. Juhász Tünde elmondta: a lengyel-magyar barátság hagyományának örökítésére kormányzati segítséggel létrehozott Waczław Felczak Alapítvány titkáraként is tevékenykedő Karol Biernaczki arról tájékoztatta, hogy a lengyel nyelv egyetemi szintű tanításának bevezetését tervezik a közeljövőben, Szegeden. Az előadók egyetértettek abban, hogy a két nemzet közötti bizalom és rokonszerv olyan alap, amelyre a gazdasági együttműködésben is lehet építeni. Ebben a mezőgazdaság terén látna kedvező lehetőséget dr. Juhász Tünde, ahol a lengyel minta szintén követendő lehet Magyarország számára.

       

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.