Írjon nekünk

Hírzóna

Szeged továbbra is legnépszerűbb belföldi úti célok egyike

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Szállás.hu adatai szerint 13 százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A portál MTI-nek küldött keddi elemzése szerint az egy-, kétéjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 77 százalékát tették ki; Budapest, Siófok és Eger voltak a legvonzóbbak. Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Szeged is a legkedveltebbek közé tartoztak, a top 10-es listára még Pécs, Gyula, Debrecen és Miskolctapolca kerültek be.

A Szállás.hu által közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, a külföldre közvetített forgalom pedig 35 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi második negyedévhez képest 15,9 százalékkal több foglalást regisztrált a Szállás.hu az idei április-júniusi időszakban.

Továbbra is az egy éjszakára szóló foglalások a legnépszerűbbek, az összes foglalás 43 százalékát tették ki. A foglalások harmada két éjszakára szólt, minden 10. pedig háromra. Még mindig az apartman, a vendégház és a panzió a legkeresettebb szállástípusok, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe.

Az átlagos foglalási érték 36 400 forint volt a vizsgált időszakban – fejtette ki Keresztes Nóra marketing menedzser. Ötből négy foglalás 50 ezer forint alatti volt, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti. Nagyjából minden 5. foglalást fizettek SZÉP-kártyával, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben – közölték.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Új járőrkocsival gazdagodott a megyei rendőr-főkapitányság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A járművek a közlekedésbiztonsági helyzet javítását szolgálják.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kilenc migráns akadt fenn Röszkénél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Afgánok, irakiak és pakisztániak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Október közepétől rossz szemmel néznek a hajléktalanokra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szabálysértés lesz az életvitelszerű utcán tartózkodás.

Tovább olvasom

Aktuál