Kultúra

Sebestyén Márta koncertezik a vásárhelyi Református Ótemplomban

Sebestyén Márta koncertezik a vásárhelyi Református Ótemplomban

2018. július 26., csütörtök
Sebestyén Márta koncertezik a vásárhelyi Református Ótemplomban

Augusztusban 18 városban 32 koncertre várják a közönséget az Orgonapont sorozat keretében.

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Nkft. ügyvezetője a sorozat egyik helyszínén, a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy évről évre nő a kezdeményezéshez csatlakozó városok száma, akad olyan település, ahol négy-öt koncertet is adnak majd. A nyáresti hangversenyeken változatos programot kínálnak, elsősorban az orgonára épülnek a műsorok, emellett énekesek, kórusok, kamarazenekarok, fúvósok is közreműködői a koncerteknek. A sorozat egyik legkülönlegesebb estjét augusztus 13-án a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban rendezik, amelyen Szamosi Szabolcs és Sebestyén Márta ad koncertet. A Nyújtsd ki mennyből, a műsorban szereplő egyik Mária-ének címét viselő esten régizenei, egyházzenei darabok mellett Kodály, Bach, Bartók és Tolcsvay művei csendülnek majd föl a templom 1896-ban készült, eredeti állapotában megőrzött, kétmanuálos, mechanikus orgonáján. A Filharmónia a 2018-2019-es évadra meghirdeti hódmezővásárhelyi Steinway bérletét. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban október 12-én a Magyar Állami Operaház Puccini Turandotját mutatja be. December 11-én a Muzsikás együttes lép föl Hódmezővásárhelyen az Allegro Barbaro című esten Petrás Mária népdalénekes és Fülei Balázs zongoraművész közreműködésével. Március 9-én a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar koncertezik a központban Takács-Nagy Gábor vezényletével, a műsor szólistája Bazsinka József tubaművész lesz. A sorozat május 23-án Leon Bernsdorf zongoraművész szóló estjével zárul.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.