Hírzóna

MSZP: csökkenteni kell az üzemanyagok adótartalmát

MSZP: csökkenteni kell az üzemanyagok adótartalmát

2018. július 7., szombat
MSZP: csökkenteni kell az üzemanyagok adótartalmát

Az MSZP országgyűlési javaslatban kezdeményezi majd az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését.

A szocialisták szándékáról Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese számolt be szombaton. Az MSZP politikusa Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóját követően elmondta, meg kell változtatni azt a Fidesz által bevezetett rendelkezést, amely az olaj alacsony világpiaci ára esetén magasabb jövedéki adót ír elő. Ezzel a jogszabállyal ugyanis mindig csak rosszul járnak az autósok - tette hozzá. Szakács László beszélt arról is, hogy a magas üzemanyagárak mellett a gyenge forint és a kedvezőtlen időjárás is rontja a balatoni vendéglátók szezonját, miközben a lakosság nagy részének csak álom marad egy ottani nyaralás. Kiemelte, miközben a Mészáros Lőrinchez tartozó érdekeltségek a keszthelyi Balaton-part 40 százalékát megszerezték, az MSZP azért dolgozik, hogy minél többen vehessenek igénybe minél magasabb minőségű szolgáltatásokat nyaralásuk alatt.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.