Kultúra

Komor komédia lett az Úrhatnám polgárból

Komor komédia lett az Úrhatnám polgárból

2018. július 22., vasárnap
Komor komédia lett az Úrhatnám polgárból

A Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb darabja, az Úrhatnám polgár tipikusan egy olyan darab, amivel a színház a fiatalok felé nyit. Ezt leginkább a rendhagyó megoldásaival teszi, ami még a zenéjére is jellemző.

Molière regényének a Parti Nagy Lajos féle fordítását használták a színmű elkészítéséhez, aminek végül ezért egy nagyon fura nyelvezete lett. Igaz magyarul beszélnek a színészek a színpadon, de különböző kitalált szavakat is használnak benne. Igaz ettől, amit mondanak még érthető, mert a nem létező magyar szavaik hasonlítanak az értelmes szavakhoz. Ezt a különleges szöveget fűszerezik még olyan jelmezekkel, amiknek köszönhetően egy egész állatkert kerül a színpadra. Ebbe a fura világba teremtett Szirtes Edina „Mókus” zeneszerző egyszerre komikus és komor hangulatot a zenéivel. Ahogyan a filmeknél is, úgy a színházban is a zene az a fő erő, amivel a nézőből érzéseket lehet kiváltani, és amivel tökéletesen meglehet teremteni azt a hangulatot, amit a rendező is szeretne, hogy a néző érezzen. Szirtes Edina az Úrhatnám polgár zenéinek megalkotásáról azt mondta, hogy a fő vezérfonál a munkája alatt az volt, hogy megértse a főszereplőt és azt, hogy mi játszódik le az ő fejében.

Fotó: Kovács Ferenc

„Fontos megérteni, hogy mit akarunk. Kinevetni valakit, kicsit magas lóról szánni őt, vagy azonosulni vele, és belegondolni, hogy néha mi is szánalmasan kapaszkodunk valamibe, amitől nevetségessé válunk.”

A munkálatok során a rendezővel, Herczeg T. Tamással átbeszélték, hogy a zene se csupán egy kifigurázás legyen, hanem egy mélyebb, súlyosabb, alkotás legyen. A zenék során sűrűn visszatérő orgona az, ami a sötétséget teremti meg, mégis olyan rezgései vannak, amitől néha mókássá válik az egész. A zeneszerző magát a szöveget is felhasználta ahhoz, hogy inspirálódjon, de sokat segített neki az is, hogy az egész stábbal közösen dolgoztak azon, hogy végül olyan muzsikák csendüljenek fel, amik a kellő hatást elérhetik. Ezeken kívül Szirtes Edina még arról is beszélt a darab kapcsán, hogy a zenéi felől többen is érdeklődtek, hogy ki lesznek-e adva. Bár ebben a témában még nagy a titkolózás, de azt elárulta nekünk, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy a színmű legjellegzetesebb dalát még másmilyen formában is hallhatja majd a közönség.

Bár a főpróba előtt tartott közönségtalálkozón, amiről bővebben a szegedma.hu oldalon olvashatnak, a főszereplőt alakító Balog József arról beszélt, hogy kevés kelléke van a darabban, magán a főpróbán már azzal lehetett szembesülni, hogy őt halmozták el különböző kellékekkel. Ezen az egy apró különbségen kívül a színészeknek minden egyes állítása megállja a helyét a darabról. A kalapunkat emeljük előttük, amiért ilyen profin voltak képesek egy ilyen nehéz szöveget betanulni, és a zeneszerző előtt is, mert zenéi még napokkal később is képes visszacsengeni a néző fülében. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az Úrhatnám polgár valóban egy rendhagyó, és egyáltalán nem egy hétköznapi darab, de felhívnánk arra az olvasók figyelmét, hogy meglehetősen erős a nyelvezete, így a darab inkább kamaszoknak ajánlott, és nem gyermekeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.