Közélet

Kiss-Rigó Lászlónak adott igazat az Alkotmánybíróság a Népszabadság ellen

Kiss-Rigó Lászlónak adott igazat az Alkotmánybíróság a Népszabadság ellen

2018. július 1., vasárnap
Kiss-Rigó Lászlónak adott igazat az Alkotmánybíróság a Népszabadság ellen

Egy 2014-es cikkel kapcsolatban született most ítélet.

Kényszerítés miatt nyomoznak Kiss-Rigó püspök ellen címmel jelent meg a 2016-ban megszűnt Népszabadság 2014. március 22-i számában egy cikk. Az írás arról szólt, hogy az Orosházi Járási Ügyészség kényszerítés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a szeged-csanádi püspök és helynöke ellen, mert egy állítólagos csalás miatt bejelentést tévő alkalmazottat kirúgással fenyegettek meg. Kiss-Rigó pert indított, cáfolta a cikk tartalmát, miszerint bárkit is megfenyegettek volna, valamint hogy nyomozás indult ellene. Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, de a fellebbezés után a másodfokú bíróság mindenben a püspöknek adott igazat. Ezt követően a Népszabadság kiadója kért felülvizsgálatot a Kúriától, ott az elsőfokú ítéletet erősítették meg. Ezt semmisítette meg az Ab, mert nem folyt nyomozás a püspök és munkatársa ellen. Így új eljárás indul, hogy a határozat alapján megállapítsák, megsértették-e a püspök személyiségi jogait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.