Írjon nekünk

Közélet

Brutális ellenzéki vereségek, hatalmas Fidesz-győzelmek az időközi választásokon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Július 15-én vasárnap Miskolcon, Veszprémben, és Sopronban tartottak időközi választásokat. Ezek közül országos jelentőséggel a miskolci bírt, de a másik két városban is fölényes kormánypárti győzelmek születtek. Az egykori acélvárosban a teljes ellenzék összefogott, így a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum támogatásával a “Rokker Zsolti” becenévre hallgató Erdei Zsoltot támogatták ellenzéki “független” jelöltként. Bár a korábbi választási adatok miatt az ellenzék és a sajtója nagyon bizakodott, megint csúfos vereség lett a vége: a Fidesz jelöltje a szavazatok több, mint 60 százalékát nyerte el Miskolcon. Egy héttel korábban, július 8-án szinte teljesen ugyanez az eredmény született Budapesten. Az ellenzéki erők által szintén nyerhetőnek tartott körzetben és kerületben a fideszes jelölt és polgármester-jelölt 60 százalékot szerzett, így a VIII. kerületben Kocsis Máté után továbbra is egy “rendteremtő” polgármester dolgozik Józsefvárosért. A sorozatos kudarcok mellett az ellenzék pártjait kiszivárogtatások, szakadás, belső konfliktusok szabdalják. Elemzés!

Április 8., a Fidesz harmadik országos győzelme és kétharmada után a magyarországi ellenzék rosszabb állapotban van, mint a választások előtt volt: a hírek belső megosztottságról, szakadásról, vezetési problémákról és kiszivárogtatásokról szólnak. Vagyis mindenről, csak a választók valós gondjairól és képviseletéről nem. A parlamenti választások óta megtartott időközi önkormányzati választásokon ellenzéki próbálkozásból nincs hiány: jelenleg a ‘vásárhelyi modellt utánozva “mindenki mindenkivel” összefog – a széljobbtól szélbalig, de egyelőre nem találnak fogást a legnagyobb kormányzó párton és egyetlen apró győzelemnek sem örülhetnek. Pedig mind Józsefváros, mind Miskolc esetében a baloldal és a Jobbik is arra számított, összefogva biztos győzelmet aratnak. Ehelyett mindkét helyen csúfos, kétharmados vereségbe szaladt bele az összefogott ellenzék.

Sára Botond. Fotó: Origo

Hódmezővásárhely után: vereséget hozó “összefogós mantra”

Az országgyűlési választások után az összes ellenzéki párt a többit okolta a vereségért és a Fidesz nagyarányú győzelméért: elindult a „ki a hibás az összefogás elmaradásáért-verseny”, melyet a dolgok természetszerűsége miatt lehetetlen megnyerni. Az MSZP az LMP-re, a DK szintén a zöldpártra, míg mások a Jobbikra mutogattak. Egymás hibáztatása közben azonban nyilvánvaló erjedés és szétesés is elindult az ellenzék soraiban, majd a Jobbik, az LMP, a Momentum, és végül az MSZP is kongresszust tartott a vesztes választás után.

Jobbik: nyílt szakadás és a párt teljes szétesése

A Jobbik elnökválasztó kongresszusán a kihívó Torockai László, Ásotthalom polgármestere nagyon szűk vereséget szenvedett a Vona Gábor korábbi pártelnök jelöltjének tartott Sneider Tamással szemben. Ezzel a párt tulajdonképpen kettészakadt, erre válaszul a Jobbik vezetése a következő napokban nyílt megtorlásba és leszámolásba kezdett. Ekkor távolították el a Jobbik parlamenti frakciójából a párt egyik legnépszerűbb politikusát, Dúró Dórát, a korábban már szintén kiszorított Novák Előd feleségét.

Ásotthalom, 2018. június 23.
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója beszédet mond a Mi hazánk mozgalom zászlóbontó nagygyûlésén Ásotthalmon 2018. június 23-án. Toroczkai László bejelentette: a mozgalom párttá alakul.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az elnökválasztás szoros végeredménye (44-56 százalék) és a kiszorítósdi miatt Toroczakiék bejelentették, hogy új mozgalmat és új pártot szerveznek annak érdekében, hogy a nemzeti radikalizmusnak legyen önálló, elvhű mozgalma, ha már a Jobbik teljesen szembefordult korábbi céljaival, és a leszerepelt baloldal felé kacsingat. Csakhogy arra a Jobbik vezetése nem számított, Toroczkaiék magukkal viszik szinte az egész pártot. A pártalakítás bejelentésekor a Jobbik meghatározó helyi vezetői, önkormányzati képviselői, polgármesterei és pártszervezői léptek ki, és nyilatkoztak úgy, a Jobbik helyett Toroczkai új mozgalmában folytatják. A nyugati országrész regionális pártigazgatója, vagy az összes Veszprém megyei Jobbik-alapszervezetet megalapító devecseri polgármester távozása súlyos veszteség a Jobbiknak, hiszen ezek a helyben jól beágyazott emberek ismerik a tagságot, az aktivistákat, a képviselőket, a vállalkozókat, az orvosokat, az értelmiséget. A kilépéshullámmal a Jobbik szinte kiürült, és ma már csak a bábnak tartott elnökség, a parlamenti frakció és a fizetett pártalkalmazottak maradtak a Jobbikban.

LMP: véget nem érő Hadházy-probléma és karakter nélküli politizálás

A zöldpártként indult, de manapság meghatározhatatlan karakterű LMP-ben is súlyos konfliktusok pattantak ki a választások után. Elmékezetes, Sallai Róbert Benedek egy LMP-ülésen leütötte Hadházy Ákost, akit Sallai azzal vádolt, hogy a párt felhatalmazása és jóváhagyása nélkül akart visszaléptetni jelölteket az MSZP és a Jobbik javára. A Hadházy-szappanopera egy elhúzódó, végeláthatatlan történetté vált, előbb a listás képviselő azt mondta, nem ül be az Országgyűlésbe, aztán azt, beül, de nem akkor, amikor a hivatalos eskütétel van, majd egyszercsak bejelentette, kilép az LMP-ből és a frakcióból. Hadházynak az LMP volt a második pártja 8 éven belül, amiből kilépett: mint köztudomású, korábban a szekszárdi Fidesz önkormányzati képviselőjeként dolgozott. Ám Hadházy most is azzal magyarázta a döntését, hogy nem ő árulta el újabb közösségét, hanem az LMP lépett ki őbelőle. Az LMP kongresszusának eredménye is intő jel a pártvezetésnek: az újraválasztott Szél Bernadettet alig 60 százaléknyi küldött támogatta, míg két évvel ezelőtt még a szavazatok 80 százalékát nyerte el. A párt férfi társelnökének Hadházy helyett pedig egy ismeretlen pécsi fiatalembert választottak meg, aki úgy határozza meg magát, hogy személyesen inkább konzervatív nézeteket vall. Nagy kérdés, hogy az ökopolitikai-újbaloldali LMP-ben meddig lehet konzervatív társelnökként a felszínen maradni. Ahogyan az is nagy dilemma, meddig lehet azt a pártegységet megbontó, azt romboló játékot űzni, hogy az egymással konfliktusban álló, a belül harcoló csoportosulások egymást rángatják az LMP etikai bizottságának színe elé.

Momentum: bukás után, belső viszályok és megosztottság

Magyarország legfiatalabb kispártja, a Momentum is küldöttgyűlést tartott a számukra is sikertelen áprilisi választások után. Itt a korábban lemondott Fekete-Győr András újrázott, de ő is csak 56 százalékos eredménnyel. Igaz, a Jobbik, vagy az MSZP elnökválasztásával szemben neki nem egy, hanem két kihívója is akadt. Ám a megosztottság egyértelmű és látványos, a mikropártnak csupán a felét tudhatja maga mögött Fekete-Győr, aki kemény utcai akciókat és ellenállást hirdetett a Fidesszel szemben, de ebből egyelőre nem látszik semmi.

MSZP: új, de láthatatlan elnök; Ujhelyit elzavarták

Április után a szocialisták is igyekeztek rendezni soraikat. Végül Mesterházy Attila és Tóth Bertalan mérkőzött meg egymással, és itt is szoros eredmény született: az ismeretlen, és karakteresnek nem mondható Tóth Bertalan a szavazatok 55 százalékát nyerte el, míg 45 százaléknyi MSZP-küldött az agilisebb, az elnökválasztási kampányban jól szereplő Mesterházyra szavazott. Az MSZP-kongresszus óta a többi ellenzéki párthoz hasonlóan az MSZP is tetszhalott állapotban vegetál. A kongresszus szegedi érdekessége, hogy az újra pozícióra ácsingózó Ujhelyi István sem kellett a szocialista küldötteknek, és ugyan szoros meccsben, de alulmaradt riválisával szemben. Pártbéli forrásaink szerint azért, mert Ujhelyinek soha nem fogják megbocsájtani, hogy Botka László lemondása után ő is azonnal vette a kalapját, és ezt követően azt terjesztette, “az MSZP-nek vége”. Ugyanígy az MSZP pártelitje azt sem nézte jó szemmel, hogy Ujhelyi RED néven önálló, európai mozgalom megszervezésébe fogott bele EP-képviselőként, majd az MSZP-kongresszusra mégis azzal a céllal érkezett, hogy pozíciót akar a pártban. “Csak azért akarta, hogy rajta legyen a 2019-es EP-listán” – fogalmazott egy MSZP-s forrásunk.

Demokratikus Koalíció: csak a Gyurcsány

A legegységesebb parlamenti ellenzéki párt jelenleg a Demokratikus Koalíció, melyet a volt miniszterelnök személye tart össze, és az ő karizmája biztosítja a párt számára az 5 százalékot. Igaz, szintén ő az is, aki a választók többi 95 százalékát eltántorítja a DK-tól.

Egyszer volt ellenzéki kutyavásár

A föntebbiekből tisztán látszik, hogy az ellenzék minden pártja nagyon rossz állapotban van, nemhogy emberek, kisvárosok vagy nagyvárosok vezetésére, de saját konfliktusaik megoldására sem alkalmasak: belső feszültségek, törésvonalak, feloldhatatlan személyi ellentétek, intrikák akadályozzák, hogy ütőképes állapotba kerüljenek a Fidesszel szemben, és egységes politikát hirdessenek meg.

Ugyanígy a legutóbbi, az ellenzék számára katasztrofális eredményt hozó vereségekből – Belváros, Józsefváros, Miskolc, Veszprém, Sopron -, az sem látszik világosan, hogy a mindenki összefog mindenkivel stratégia, vagy a külön-külön indulás lehet-e célravezető a jövőben.

Az is az ellenzék kiábrándító állapotát mutatja, hogy Szerencsen, egy Miskolctól csupán 30 kilométerre lévő, közel kilencezres lélekszámú jelentősebb kisvárosban a július 29-i előrehozott polgármester-választásra ezidáig egyetlen jelöltet vettek nyilvántartásba, mégpedig a Fideszét. Vagyis két héttel a választások előtt még nincs ellenzéki kihívója a fideszes jelöltnek, és nagy kérdés, hogy egyáltalán lesz-e.

Úgy tűnik (egy régi közmondást kissé átalakítva), hogy egyszer volt ‘Vásárhelyen kutyavásár.

Ez pedig akár együtt, akár külön, de jelentősen megnehezíti az ellenzék dolgát a 2019-es önkormányzati választások előtt.

Tovább olvasom

Közélet

Jó időben a belvárosban piknikeznek a hajléktalanok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egyikük a kutyájával próbálja nagyobb alamizsnára sarkallni a járókelőket.

Tovább olvasom

Közélet

Módosul a buszmenetrend az őszi ünnepnapok idején

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Október 23-án és november 1-jén kell odafigyelni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Folytatódik Czeglédy Csaba és társainak ügye a Szegedi Törvényszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A bíróság megváltozott összetételű tanácsa négy napra tűzött ki előkészítő ülést.

Tovább olvasom

Aktuál