Hírzóna

Videón is megnézhető a rendészeti gimnázium ünnepsége

Videón is megnézhető a rendészeti gimnázium ünnepsége

2018. június 16., szombat
Videón is megnézhető a rendészeti gimnázium ünnepsége

A Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban 151 rendőr fejezte be tanulmányait. Ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk, idén is a városháza előtt tartott ünnepségen a gimnázium hallgatói hivatalosan is a magyar rendőrség állományának tagjaivá váltak.

A ma Szegeden megtartott kibocsátó ünnepség elöljárója Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes volt. A 2016/2018-as évfolyam végzősei a sikeres vizsgáikat követően ünnepélyes keretek között erősítették meg esküjüket. Az országos rendőrfőkapitány az iskola két legkiválóbb tanulmányi eredményt elért tanulóját, Szudár Bernadett és Baráth Roland próbaidős rendőr őrmestereket dicséretben és tárgyjutalomban részesítette. A most pályájukat kezdő fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz! Kívánjuk, hogy legyenek büszkék választott hivatásukra! A 151 főből 92-en határrendész szakterületen, 59-en pedig közrendvédelmi szakterületen dolgoznak majd. Forrás: police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.