Hírzóna

Több száz gyermeket mozgattak meg a szegedi zsaruk

Több száz gyermeket mozgattak meg a szegedi zsaruk

2018. június 4., hétfő
Több száz gyermeket mozgattak meg a szegedi zsaruk

Az "Egészség és biztonság" volt a központi gondolata annak a programnak, melyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szervezett a szegedi ÁGOTA gyermeknapon.

A rendőrök több száz résztvevőt, köztük gyermeket mozgattak meg szombaton az ÁGOTA Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermek, családi, közösségi és integrációs napján, nemcsak testileg, de szellemileg is. A CSMRFK BMO és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársainak programját "FittKrissz és Csapata" pezsdítette fel. Az intenzív mozgást követően az érdeklődők játékos vagyonvédelmi, bűnmegelőzési és közlekedési feladatokban adhattak számot tudásukról. Lehetőség volt KRESZ-, bűnügyi és vagyonvédelmi totó kitöltésére. Emellett készült tenyérlenyomat, lehetett színezni és tréfás feladatok várták a vállalkozó kedvűeket a részeg szemüvegben. A gyermekek és szüleik a nyári szünidő veszélyeiről is beszélgethettek a szakemberekkel, akik az áldozattá válás elkerülése érdekében hasznos tanácsokkal látták el a hozzájuk fordulókat. A prevenciós program díjátadókkal zárult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.