Sport

Több mint hatezer versenyző a szegedi sárkányhajó klub-világbajnokságon

Több mint hatezer versenyző a szegedi sárkányhajó klub-világbajnokságon

2018. június 26., kedd
Több mint hatezer versenyző a szegedi sárkányhajó klub-világbajnokságon

Huszonkilenc ország több mint hatezer versenyzőjét várják a július 17. és 22. között Szegeden sorra kerülő 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokságra.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a minisztérium kiemelten kezeli a világbajnokságot, amit a 120 millió forintos állami támogatás is bizonyít. Kiemelte, a húszéves születésnapját ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség méltó helyszínen, a Szegedi Olimpiai Központban rendezi meg a viadalt. "Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy kívülről könnyűnek, szabadidősportnak tűnik, ugyanakkor nagy spotteljesítményt igényel a sárkányhajózás" - mondta a korábbi világbajnok öttusázó, Sárfalvi Péter.

Járosi Péter, a magyar szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke és a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy az eddig beérkezett nevezések alapján 6200 sportolót és kísérőt várnak az idei, létszámát tekintve legnagyobb hazai sporteseményre. Hozzátette: a bírói karral és a helyszínen háttérmunkát végző személyzettel közel hétezer főt tesz ki az esemény résztvevőinek száma. Az elnök történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, mert soha ennyien nem vettek még részt a sportág világbajnokságán. Kiemelte, a szövetség fő célja a sportág megismertetése, népszerűsítése, ezt szolgálta az eddigi két magyarországi világesemény, a 2009-es Európa-bajnokság és a 2013-as világbajnokság.

Az MTI kérdésére elmondta, 2016-ban Szingapúr előtt nyerte el Szeged a rendezés jogát, minden bizonnyal a 2013-as sikeres vb hatására, amit akkor a legjobban rendezett eseménynek kiáltottak ki. A nemzetközi mezőnyből kiemelte Kanadát, amely a legnagyobb versenyzői létszámmal érkezik Szegedre, s az élmezőnybe tartoznak még az amerikai, a német, az orosz és az ukrán versenyzők. Hozzátette, a magyar színeket 15 klubhajó képviseli, a legnagyobb esélyek 2000 méteren, illetve a 40 év feletti korosztályban vannak. Július 17. és 20. között a rövid távú versenyszámokat a Maty-éren rendezik, míg 21-22-én a hosszú távú számokat a Huszár Mátyás rakparton, a belváros környékén. Az esemény megtekintése ingyenes.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.