Hírzóna

Szijjártó szerint nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

Szijjártó szerint nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

2018. június 22., péntek
Szijjártó szerint nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

A jó magyar-ukrán kapcsolatokban "vagyunk érdekeltek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Ungvárhoz közeli Alsószlatina gyógyüdülőhelyen.

A külügyminiszter azután beszélt erről újságíróknak, hogy Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével együtt, a kárpátaljai magyarság vezetőinek részvételével megbeszélést folytatott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Lilija Hrinevics oktatási tárcavezetővel az új ukrán oktatási törvény kisebbségeket hátrányosan érintő nyelvi cikkelyével kapcsolatos kérdésekről. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország kormánya jó kétoldalú magyar-ukrán kapcsolatokban érdekelt, és már-már nosztalgiával tekint a tavaly szeptember előtti időszakra, amikor a kétoldalú kapcsolatok még infrastrukturális beruházásokról, új határátkelőhelyek létesítéséről szóltak. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy tavaly szeptember óta az akkor elfogadott új ukrán oktatási törvény jelenti a kizárólagos témát a kétoldalú kapcsolatokban, s ez így nincsen jól, hiszen országaink érdekeinek döntő többsége egybeesik - tette hozzá.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.