Kultúra

SzegedArt - kezdődik a szabadtéri fesztivál

SzegedArt - kezdődik a szabadtéri fesztivál

2018. június 28., csütörtök
SzegedArt - kezdődik a szabadtéri fesztivál

Szabadtéri kiállításokkal és koncertekkel viszi közelebb a kultúrát a helybeliekhez és a városba látogatókhoz két hónapon át a SzegedArt fesztivál.

Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy évről évre bővül a fesztivál programja, idén több mint húsz rendezvény várja a látogatókat a város utcáin és terein.

A program nyitányaként pénteken az Al Fresco Régizene Együttes koncertezik a Wagner udvarban, Bánvögyi László szobrászművész alkotásaiból rendeznek kiállítást Égövek, ábrák, csillagok címmel, és ekkor lép föl a Wolfson College kórusa is Cambridge-ből. A közeli Klauzál téren a Temesvári László több mint ötezer darabos képeslap-gyűjteményéből válogatott Szeged főutcája anno című tárlaton megismerhetik az érdeklődők, hogy milyen szerepet játszott a város életében a Tisza az elmúlt két évszázadban.

Július 7-én a Kárász és a Kölcsey utca találkozásánál a Szegedre hazatérő Nagy Bandó András karikatúráiból rendeznek tárlatot, a közeli éttermek teraszain pedig fiatal művészeket - Hudi Dánielt és Kovács Zsigmondot - figyelhetik meg a vendégek alkotás közben. Július 13-tól 15-ig Szeged belvárosában, tíz helyszínen csaknem száz muzsikus lép föl az Utcazene fesztiválon, közülük a közönség szavazata alapján választják ki a megmérettetés győztesét. Július közepétől szabadtéri kiállítás mutatja be a Széchenyi tér történetét a Móra Ferenc Múzeum gondozásában, augusztusban pedig két, ötven éve kiállító művész, Fritz Mihály és Kalmár Márton 25-25 szobra látható a Dugonics téren. A fesztivál lezárásaként augusztus 18-án szegedi alkotócsoportok tagjai az 1900-as évek elejét idéző jelmezekbe öltözve festenek a Széchenyi téren. A kiállításokat szabadtéri hangversenyek kísérik szombat esténként a Klauzál téren. Fellép a hódmezővásárhelyi és a debreceni helyőrségi zenekar, valamint a Magyar Honvédség Légierő Zenekar Szolnokról, repertoárjukban a hagyományos indulók mellett musical- és filmzene-feldolgozások is szerepelnek. A belvárosban koncertezik majd a Polgár Gyula Quartett, a Storyville Jazz Band, Szentes Város Fúvószenekara, a kisteleki id. Vándor Rudolf Fúvószenekar, valamint a Szegedi Fúvószenekari Fesztivál több résztvevője is.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.