Írjon nekünk

Hírzóna

Rendületlenül irtják a vérszívókat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Ezen a héten 219 településen és hat budapesti kerületben permetezik a szúnyogokat a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés keretében. Hétfőtől vasárnapig 75 ezer hektárt kezelnek a szakemberek.

A tizedik hete tartó gyérítés során eddig összesen 297 ezer hektárnyi területen gyérítettek a szakemberek, 854 településen permeteztek repülőről, vagy autóról, egyes térségekben többször is.

A múlt héten megkezdődött a Balaton környéki településeken a szúnyogok repülőről történő gyérítése. Az előző hét közepének viharos, szeles időjárása miatt csak részben, 85 településen sikerült végrehajtani a tervezett kezeléseket, 47 településen – köztük számos Balaton-parti helységben – el kellett halasztani a munkálatokat.

Ezen a héten először az időjárás miatt elmaradt kezeléseket pótolják, majd a Dráva mentén, a Szigetközben és Szolnok térségében lépnek fel a kellemetlen vérszívók ellen légi és földi úton, míg a Velence-tó környékén repülőről fognak permetezni. Utóbbi kivételével valamennyi térségben voltak már korábban is kezelések.

A szúnyoggyérítéshez használt készítményeket a közegészségügyi hatóság hagyta jóvá, azoknak a hatóanyagát az Európai Unió engedélyezte. Az egyes permetezéseket a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei engedélyezik, a gyérítés hatékonyságát pedig entomológusok, rovartannal foglalkozó szakértők ellenőrzik. Ahol a permetezés nem volt eredményes, ott a kivitelezők megismétlik az eljárást.

www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.

További információért Molnár Krisztina tűzoltó főhadnagyot, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét hívhatja a 0620 467 52 57-es számon.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

15 éves csongrádi fiú lett a világ Legjobb Ifjú Madárfotósa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Koncz-Bisztricz Tamást nemzetközi pályázaton díjazták.

Tovább olvasom

Hírzóna

Makón már a múzeumok őszi fesztiváljára készülnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kubinyi Anna 2015-ben elhunyt makói születésű Kossuth-díjas gobelintervező gyűjteményes emlékkiállítása lesz a kiemelt rendezvény.

Tovább olvasom

Egészség

A héten csak Vásárhelyen irtják a szúnyogokat a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

400 hektáron.

Tovább olvasom

Aktuál