Labdarúgó világbajnok lett a SZEOL védője

A kárpátaljai válogatott nyerte a

FIFA által nem elismert labdarúgó-szövetségek világbajnokságát, azaz a CONIFA labdarúgó-világbajnokságot. A 16 csapatos londoni torna fináléjában Kárpátalja Észak-Ciprus ellen játszott, ahol 0-0-ás rendes játékidőt követően, büntetőpárbajban Rácz Lászlóék diadalmaskodtak 3-2-re és ezzel elhódították a világbajnoki trófeát. A világbajnok csapat minden meccsét végigjátszó Rácz felejthetetlen élményekkel gazdagodott Londonban.

- Azon kevés emberek egyike vagy, aki magyarként elmondhatja magáról, hogy világbajnok lett labdarúgásban. Milyen érzés ez?

- Még belegondolni is nagyon furcsa. Talán még fel se fogtam igazán, hogy mekkora eredményt értünk el Londonban, rendkívül boldog vagyok. -

Ha jól tudom, akkor te a vajdasági Törökkanizsán születtél. Hogyan merült fel a neved a Kárpátaljai válogatottnál?

- Vannak kárpátaljai felmenőim, ebből kifolyólag keresett meg Sándor István szövetségi kapitány, hogy számolna velem a világbajnokságra készülő csapatában.

- Mikor tudtad meg, hogy világbajnoki résztvevő leszel?

- Nagyon hirtelen jött az egész, ugyanis a VB előtt másfél héttel tudtuk meg, hogy indulhatunk egyáltalán a versenyen, mivel a Felvidék az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, így minket kértek fel helyettük.

- Mennyire kellett a hirtelen VB részvétel miatt átszervezned a programjaidat

? - Sajnos a meghívó miatt nem tudtam elutazni Dabasra, a SZEOL utolsó bajnoki mérkőzésére. Hatalmas hálával tartozom Siha Zsolt vezetőedzőnek, amiért elengedett Londonba és bátorított, hogy éljek a lehetőséggel.

Rácz László világbajnoki arannyal tért haza Londonból.

- Volt-e közös edzőtáborotok, vagy összetartásotok a VB előtt? Mennyi időtök volt összeszokni?

- Az idő szűke miatt gyakorlatilag a reptéren ismertük meg egymást, de aztán a pályán az egymásért való küzdelem összekovácsolta a csapatot. Sokan azt jósolták, hogy már a csoportkört sem éljük túl, ezzel szemben tulajdonképpen olyanok voltunk, mint a dánok az 1992-es VB-n, akik beugróként megnyerték a tornát. -

A kárpátaljai névsort böngészve találhatunk egészen jól csengő neveket, elég, ha a 9-szeres magyar válogatott Sándor Györgyre, vagy éppen Fejér Bélára, a román élvonalban szereplő Sepsinek a hálóőre gondolunk. Milyen tapasztalatokat szereztél mellettük?

- Nagyon sok jó élménnyel gazdagodtam. Mind szakmailag, mind emberileg remek labdarúgókat ismerhettem meg, akiktől sokat tanulhattam. Az ellenfelek között is voltak olyan játékosok, akik megfordultak a Seria A-ban. Az elődöntőt valamint a finálét a komoly Premier League rutinnal bíró Mark Clattenburg vezette, úgyhogy minden szempontból egy nívós torna volt. Olyan hasznos tapasztalatokat szereztem, amelyeket a későbbiekben biztosan kamatoztatni tudok majd.

- Az NB III-hoz képest milyen színvonalú volt a Conifa VB?

- Szerencsére volt időm megtapasztalni a különbséget, ugyanis végigjátszottam az összes mérkőzésünket. Úgy éreztem belülről, hogy a csoportkörben nagyjából a harmadosztálynak megfelelő színvonalú meccseket játszottunk, az egyenes kieséses szakasz irama azonban már inkább az NB II-höz hasonlított.

- A fotók alapján rengeteg magyar szurkoló volt kinn a meccseken. Hogy érezted, a Székelyföld-Kárpátalja elődöntőben melyik csapatot favorizálták inkább?

- A média nagyon felkapta a Conifa VB-t Angliában, itthon viszont elsősorban csak a Székelyfölddel foglalkozott a sajtó. Talán ebből kifolyólag is az ő meccseiken több magyar drukker volt, de azért a mi mérkőzéseinkre is folyamatosan egyre több szurkoló látogatott ki. Az elődöntőben inkább a Székelyföldnek szurkoltak, de a mérkőzés után az erdélyiekkel karöltve, közösen elénekeltük a magyar himnuszt a tábor előtt. Felejthetetlen élmény volt, még most is libabőrös leszek, ahogy rágondolok.

A magyar szurkolók fergeteges hangulatot varázsoltak a CONIFA VB-n. (Fotó: Gettyimages)

- És akkor milyen érzések fognak el, amikor a döntőt kell felidézned?

- A finálé fantasztikus volt. Már a bemelegítéskor megtelt a stadion, fürtökben lógtak a lelátókról a magyar szurkolók - még a pálya melletti fára is felmásztak, hogy láthassák a mérkőzést. Aztán amikor Fejér kivédte a mindent eldöntő tizenegyest, örömkönnyekkel a szemükben zúdultak be a pályára a magyar fanatikusok és éltettek bennünket. Erre életem végéig emlékezni fogok, ebben biztos vagyok.

- Egy felejthetetlen világbajnoki győzelem után, milyen célokat tűzöl ki magad elé válogatott szinten?

- Ez volt az első alkalom, hogy megmutathattam magam Kárpátalja színeiben. Remélem elégedettek voltak velem, és legközelebb is kapok majd meghívót. Jövőre lesz Nizzában az Európa-bajnokság, bízom benne, hogy ott is magamra ölthetem majd a válogatott mezt.