Egyetem

Kutatótáborba várják a középiskolásokat Szegeden

Kutatótáborba várják a középiskolásokat Szegeden

2018. június 21., csütörtök
Kutatótáborba várják a középiskolásokat Szegeden

A Straub Örökség Alapítvány 11. alkalommal rendezi meg a Középiskolás Élettudományi Kutatótábort, vagyis a KÉK-et, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában. A június 25 - július 1. közötti táborban a fiatal biológusok izgalmas előadásokon és laborgyakorlatokon vehetnek részt.

A tábor célja, hogy a legtehetségesebb középiskolások minél közelebbről ismerkedhessenek meg az élettudományok ma művelt területeivel: azzal, hogy mit csinál egy kutató; hogy mi a különbség az orvos, a kutatóorvos és a kutató munkája között. A táborban ezek mellett a médiában felkapott és sokszor eltorzított témákat is megvitatják tudományos szemszögből. A 30 fős táborba idén 23 diák érkezik az ország minden részéből, 13 város középiskolájából. Rajtuk kívül pedig 7 diákot fogadnak a határon túlról is, összesen 6 városból és 4 országból. Az érdeklődő szegedi diákok és tanárok, az SZBK dolgozói és azok családtagjai szabadon látogathatják az előadásokat. A tábor tudományos programjaként a diákok 36 előadáson, 6 laborgyakorlaton és műszerbemutatókon vesznek részt. Az előadásokon az MTA SZBK kutatói, az SZTE professzorai, a biotechnológia hazai képviselői ismertetik meg a diákokat legújabb tudományos kutatási eredményeikkel. A tábor résztvevői délutánonként laborgyakorlaton is részt vesznek az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának laboratóriumaiban és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában. Emellett ellátogathatnak Fehértóra, a Szegedi Vadasparkba és az egyetemi Füvészkertbe is.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.