Sport

Klubot vált a Fradi szegedi játékosa

Klubot vált a Fradi szegedi játékosa

2018. június 4., hétfő
Klubot vált a Fradi szegedi játékosa

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a nyáron biztosan elhagyja a Ferencváros labdarúgócsapatát Batik Bence, aki iránt több NB I-es klub is érdeklődik.

Az nso.hu információi szerint

Batik Bence szombaton, a Balmazújváros ellen játszotta az utolsó mérkőzését az ezüstérmes Ferencváros színeiben. A transfermarkt.de adatai alapján június végén lejár a szerződése, újabbat pedig nem kötött. A védő 2012-ben igazolt Szegedről a Fradiba, de egy évet töltött kölcsönben az MTK-nál is, két bajnoki szezont pedig nagyon súlyos sérülés miatt ki kellett hagynia. Az NB I-be ebben az idényben tért vissza, 13 mérkőzésen lépett pályára. „Bence szeretett volna maradni, de nem született egyezség a klubbal, így távozik. Külföldről és Magyarországról is van iránta érdeklődés, még nem dőlt el, hol folytatja” – erősítette meg a Nemzeti Sport értesüléseit a védő menedzsere, Fülöp Ferenc. Az nso.hu azt írja, hogy az NB I-ből a Paksi FC és az MTK is érdeklődött a 24 éves futballista iránt, a játékosügynök azonban nem kívánt csapatnevekről beszélni. (borítókép: Fradi.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.